Hiába játszott hazai pályán, és lőtt két gólt az Érd, a Gyirmót ellen most ez is kevés volt.
- info@erdmost.hu
Villanyoszlopnak ütközött egy autó Budaörsön, az Alsóhatár utcában, ahol az oszlop az útra dőlt. A balesethez a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik megszüntették a forgalmi akadályt - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, amelynek keretében kedden 150 bokrot ültetnek el az érd-ófalusi Kálvária-dombon.
A hagyományos iskolai bál bevételét főként az iskolaudvar fejlesztésére szeretnék fordítani.
További cikkeink
Kilencven éve egy monori család indította, ma pedig Érd egyik legaktívabb segítő közössége a gyülekezet.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra tíz érdi egészségügyi dolgozót is jelöltek idén.
Csőtörés miatt szünetel a szolgáltatás az érintett területen.
Pont került a régóta húzódó ügy végére, amiben az volt a kérdés, hogy kinek
Máricus 2-án, vasárnap délután hazai pályán rajtolnak az érdi focisták.
Egy friss tervezet szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium szeretne jobban rálátni az önkormányzatok pénzügyeire.