22_03_29_erdmost_nincskep

Hálaadás a templomért

22_03_29_erdmost_nincskep

Hálaadás a templomért

Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap délután délután az Érdligeti Református Egyházközségben, annak okán, hogy nemrég befejeződött a templom felújítása. Az istentiszteleten Balog Zoltán püspök szolgált, köszöntőt mondott Aradszki András országgyűlési képviselő és Csőzik László polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdligeti református templom homlokzatának, kerítésének és járdájának átépítése nemrég fejeződött be (erről itt írtunk bővebben). Ennek apropóján tartottak hálaadó istentiszteletet. A templom történetét Literáty Zoltán lelkipásztor ismertette, az igeszolgálatot Balog Zoltán püspök végezte, és többek közt Aradszki András országgyűlési képviselő, valamint Csőzik László polgármester mondott köszöntőt.

– Ma az a jelszó: minél modernebb, minél érzelmesebb, minél népszerűbb és minél több követője van valaminek, annál nagyobb a vonzereje. És valóban: az internet világában az ételreceptek mellett mindenfajta életreceptet is kapunk, amit hogyha követünk, szebbek, fiatalabbak, elégedettebbek és boldogabbak leszünk. Erre az apostolnak egyszerű válasza van: ezeket hívja kitalált meséknek. Ezeknek nincs gyökerük – ezt hangsúlyozta prédikációjában Balog Zoltán püspök, hozzátéve: amikor baj van, amikor az életünket igazán megrázza a megpróbáltatás, akkor kiderül, hogy nem abban a valóságban gyökereznek, amit Jézus Krisztus készített nekünk, ezért nem tudnak minket megtartani. Ilyenkor nem segítenek a kegyes frázisok. Ha baj van, kipróbált, megbízható dolgokra van szükségük az embereknek.

– Ezekre a helyzetekre nem tudunk mást kínálni, mit amit az apostolok kínálnak: Isten igéjét, a Szentírást – hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: addig lesz igazi kereszténység ebben a világban, amíg az Írást nem engedjük el, mértéknek és mércének tartjuk, és nem teszünk a helyére kitalált meséket. – Amit tehetünk: újra és újra kézbe vesszük. Ez működött, háromezer évvel ezelőtt, kétezer éve és ötszáz éve, és a mi időnkben is. Milyen jó olyan emberekre nézni, akiknek az életében – mint az üldözött keresztyénekében – ez működik. Tartsd meg a hitet, és a hit meg fog téged tartani. Ez köt össze bennünket – tette hozzá a püspök. 

Literáty Zoltán református lelkipásztor szóban és képekben is felidézte a templom építésének, folyamatos átalakításának legfontosabb pillanatait, majd arról beszélt, hogy a jelenlegi átalakítások hogyan szolgálják a gyülekezet életét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az építkezést, akár anyagilag, akár a tervezés, megvalósítás során. 

Aradszki András országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a templom biztos menedék minden külső támadás ellen, és amikor megújul egy templom, az választ jelent abban a vitában, hogy a hit maradjon-e vagy sem a templom falai között. – Az elmúlt tizenvalahány évben itt a Kárpát-medencében több mint háromezer templom újult meg és épült fel, ami ez nagyon nagy szám. Nagy erőt ad nekünk, hogy képesek vagyunk tartalommal, hittel és erős közösségi élettel megtölteni őket – mondta.

Csőzik László polgármester azt hangsúlyozta: a város gyarapodik, előre megy, fejlődik, és ennek ez az építkezés – amit az önkormányzat is segített – fontos állomása. Elmondta továbbá, hogy a város segít más felekezeteknek is: az evangélikus templom előtti járda megújult, és most térkövezik az Alsó utcai katolikus templom előtti részt. – Fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ebben együttműködjünk, mert a család és a nemzet között ott van egy olyan közösség, amihez mindenki valamilyen módon tartozik: ez az adott település, ahol élünk. Fontos, hogy a város igazi közösség legyen, és azt tapasztalom, hogy a református egyház nemcsak a hitéleti tevékenységgel támogatja ezt, hanem tettekkel is – emelte ki. 

A hálaadó istentiszteletet követően felavatták az üldözött és mártír keresztyének emlékfalát a Duna és a Poprád utca sarkán, Azbej Tristan államtitkár részvételével.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email