22_03_29_erdmost_nincskep

Angyal várja a betérőket Érdligeten

22_03_29_erdmost_nincskep

Angyal várja a betérőket Érdligeten

Befejeződött az érdligeti református templom homlokzatának átalakítása. A munkálatok érintették a kerítést, a kaput, valamint a járdást is. Az esztétikai felújítás mellett a templom hívogató jellegét is megerősítették - a kapu például kitárt szárnyú angyalt formáz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Évek óta tervezték az érdligeti református templom átalakítását; a munkálatok idén nyáron kezdődtek meg, most pedig már az utolsó simításokat végzik. A templomot az ötvenes években építették, a hetvenes években megtoldották egy lelkészlakással, a kilencvenes években pedig ennek a tetejére húztak fel egy könnyűszerkezetes épületrészt – ez lett az új parókia. Most a templom homlokzatán, kerítésén, kapuján, valamint a járdán volt a sor.  A homlokzat egységes lett, előtetőt építettek ki, a templom előtti teret pedig kiszélesítették.

Mint Literáty Zoltán református lelkipásztor fogalmazott: a gyülekezet életéhez szabták hozzá a templom előterét, és egy nyitott templom várja a betérőket. „A templomunk belseje gyönyörű. Azt a belsőépítészt kértük fel most is, aki a belső teret tervezte” – fűzte hozzá Literáty Zoltán, aki elmondta azt is: a homlokzaton, illetve a kapu szerkezetében különféle szimbólumokat helyeztek el. (Érdemes megnézni például a csillagot, amely este világít.) 

„A kapu kitárulkozó angyalszárnyakat ábrázol, ezzel szeretnénk jelezni, hogy gyülekezetünk befogadó és nyitott minden betérő számára” – mondta a lelkipásztor.

A munkálatokat több forrásból finanszírozták: egyrészt kormányzati pályázati pénzből, a Bethlen Gábor Zrt. támogatásával, az egyházmegye segítségével, a gyülekezet adakozásából, valamint az érdi önkormányzat hozzájárulásával.

A templom felújítása okán vasárnap délután hálaadó istentiszteletet tartanak, amelyen Balog Zoltán püspök és Nyilas Zoltán esperes szolgál majd, és jelen lesz Azbej Tristan államtitkár, Aradszki András országgyűlési képviselő és Csőzik László polgármester is. A hálaadó istentiszteletet követően felavatják a Duna és a Poprád utca sarkán felhúzott falat, amelyet az üldözött és mártír keresztények emlékére emeltek. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email