22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kikapott Nagykanizsán a tartalékos Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kikapott Nagykanizsán a tartalékos Érdi VSE

Súlyos sérülések kísérik végig az Érdi VSE őszi szezonját, amely az FC Nagykanizsa vendégeként 3-0-s vereséget szenvedett az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Havazás és nehéz, mély talaj fogadta a csapatokat Nagykanizsán, ahol a 16. fordulóból azért kellett elhalasztani az Érdi VSE elleni találkozót, mert a zalaiak több játékosa is megfertőződött koronavírussal.

A vendég érdiek vezetőedzőjének, Limperger Zsoltnak sem kellett sokat gondolkodnia a csapat összeállításán, hiszen a Kanizsa ellen kilenc (!) játékosára sem számíthatott, a kispadon pedig csupán a múlt héten reaktivált Béres Ferenc mellett csak az 53 éves kapusedző, Nagy Endre, az asszisztens-edző, Ebedli Zoltán, illetve a technikai vezető, Molnár László foglalt helyet cserejátékosként.

Ilyen előzmények ellenére sem kezdtek rosszul az érdiek, hiszen az első percekben Kollega Krisztián többször is megszerezhette volna a vezetést, de elhibázott helyzetei után a Nagykanizsa első lehetőségével élni tudott, amikor az érdi tizenhatosnál eladott labdát Ekker Milán váltott gólra (1-0).

Aztán bő negyedóra után egy kijátszott akciót követően Kovalovszki Máté révén megduplázta előnyét a házigazda, ráadásul az érdiek előbb támadójukat, Szabó Richárdot, majd kapusukat, Kertész Ferencet is elvesztették sérülés miatt, így utóbbi helyére az 53 éves Nagy Endre állt be.

A Nagykanizsa azonban még a szünet előtt tovább növelte előnyét, amikor Lőrincz Bence kapott jó kiugratást, majd az elcsúszó Nagy mellett higgadtan passzolt a kapuba (3-0).

A fordulás után már masszívabbá váltak az érdiek és Bozsoki Imre csúsztatásánál még a szépítéshez is közel álltak, de a második félidőben is a zalaiak játszottak fölényben, viszont újabb gólt már nem tudtak szerezni, így az Érdi VSE 3-0-s vereséggel zárta az őszi idényt.

“Hallottuk, hogy Érden sok a hiányzó. Ilyen időjárásban – és nem csak a hóesésre gondolok -, ilyen csúszós, mély pályán nagyon nehéz játszani. Megálltak a labdák, így nem volt egyszerű futballozni. Az első félidő rendben volt, a második viszont szörnyű. Ahelyett, hogy megrúgtuk volna a negyedik gólt, a második félidőre más mentalitással jött ki az érdi csapat. Ránkjöttek, de visszaállt a játék képe. A saját csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgról annyit, hogy úgy tűnt, jó pár játékosnak nem volt kedve futballozni, ami szörnyű. Lehet, hogy a három null miatt, de itt ilyen nincs, az utolsó pillanatig menni kell! Fontos három pontot szereztünk”

– fogalmazott Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

“Nagy sportértéke nem volt a mai mérkőzésnek. Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy ha ilyen állapotban vagyunk, le se jöjjünk. Ha nem jövünk le, ugyanígy három null lett volna, de nincs két újabb súlyos sérültünk. Ilyen szempontból inkább Érden maradtunk volna. Ilyen őszt még életemben nem láttam, ahol ennyi súlyos sérült van egy csapatnál. Ez legalább tíz évre elég lesz, szóval remélem, ilyen átok még egyszer nem sújt minket”

– húzta alá Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE így hét győzelemmel, négy döntetlennel és kilenc vereséggel a 12. helyen vonul téli szünetre.

NB III, Nyugati csoport, 16. fordulóból pótolt mérkőzés
FC Nagykanizsa – Érdi VSE 3-0 (3-0)
Nagykanizsa, 80 néző. V.: Héra Csanád (Keszthelyi, Bizderi)
FC Nagykanizsa: Borsi – Pál D., Major M., Kovalovszki, Horváth B. (Tóth G., 56. perc) – Szabó P., Kószás, Béli (Bagó, 56. p.) – Ekker (Józsa Á., 86. p.), Kovács Gy. (Kobra, 62. p.), Lőrincz B. (Vlasics, 62. p.)
Vezetőedző: Gombos Zsolt
Érdi VSE: Kertész F. (Nagy E., 32. p.) – Fügedi, Bozsoki, Csiszár, Fürjes – Révész, Pallagi, Koós, Kertész B. (Ebedli, 72. p.) – Szabó R. (Béres, 25. p.), Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Ekker (7. perc), Kovalovszki (16. p.), Lőrincz B. (40. p.)

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email