22_03_29_erdmost_nincskep

Vádemelés emberölés miatt

22_03_29_erdmost_nincskep

Vádemelés emberölés miatt

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik halálra késeltek egy nőt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A vádirat szerint a cselekmény italozó életmódot folytató sértettje a női elkövető érdi házában lakott szívességi lakáshasználóként. 2020. augusztus 7-én a három elkövető több más személlyel közösen italozott egy társaságban. A női elkövető és két férfi társa megegyezett abban, hogy a sértettet így-vagy úgy, de kiteszik a házból, mert a nő már nem akarta, hogy tovább ott lakjon.

A megegyezés alapján a két férfi elkövető, az éjszakai órákban megjelent az érdi háznál, felmentek a sértett szobájához és levették a felső ruházatukat, hogy az ne legyen véres. Ezt követően bementek a szobába, ahol az egyébként is súlyos fokban ittas állapotú sértett éppen aludt. Mindkét elkövető odalépett a sértett ágyához. Ezután egyikük ököllel, több alkalommal megütötte a fejét és a hátát, miközben a másik magához vett egy a szobában talált, huszonhárom centiméter pengehosszúságú kést. Miután az éppen magához térő sértett védekezni próbált a támadás ellen, a felvett késsel az elkövető tizenegy alkalommal megszúrta. A sértett a hason, fejen és háton bevitt szúrások következtében pár percen belül a helyszínen meghalt. A két férfi ezt követően – véres felsőtesttel – elmenekült a helyszínről. A cselekmény kitervelésében részt vett nő csak másnap délután nézett be a sértett szobájába és azután értesítette a hatóságokat.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pár napon belül elfogta az elkövetőket. A Pest Megyei Főügyészség a két férfi elkövető ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, míg a nő ellen súlyos testi sértés előkészületének vétsége miatt emelt vádat.

További cikkeink

További cikkeink

A 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő alakjának, Hincz Gyulának műveiből nyílt kiállítás április 13-án

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email