22_03_29_erdmost_nincskep

A gyermekek világnapján a lelki egészségért kampányol az UNICEF

22_03_29_erdmost_nincskep

A gyermekek világnapján a lelki egészségért kampányol az UNICEF

Kampányt indított az UNICEF Magyarország a gyermekek világnapja alkalmából. A Nézz szembe a problémával! című kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy csak akkor tudunk segíteni a lelki nehézségekkel küzdő fiataloknak, ha a probléma nem tabu, segítséget kérni pedig nem szégyen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az UNICEF Magyarország azt közölte az MTI-vel, hogy a 10 és 19 év közötti fiatalok közül hétből legalább egyet diagnosztizáltak valamilyen mentális zavarral a világon: csak Európában 9 millió serdülő érintett a problémában. A szervezet legfrissebb globális felmérése szerint a 15-24 éves korosztály több mint egyharmada számolt be gyakori szorongásról és idegességről, és csaknem minden ötödik vallott tartós lehangoltságról és motivációhiányról. A pandémia hatására pedig mára egy egész generáció mentális egészsége került veszélybe – tették hozzá.

A szervezet november 20-ától ingyenes online kurzussal segíti a pedagógusokat, hogy képesek legyenek felismerni és lehetőség szerint meg is előzni a gondjaikra bízott diákok komolyabb mentális problémáit – írták.

November 20-án, a világnap estéjén húsz magyar településen számos ikonikus épület és köztéri alkotás kap kék díszkivilágítást, így emlékeztetve a gyermekjogok fontosságára. Többek között kék fényben úszik majd a MÜPA, a Duna Aréna és a Puskás Aréna, a pécsi Tv-torony, a tatabányai Turul-szobor, a tatai Fellner Jakab Kilátó, valamint a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó.

A kampány részeként szombaton a Budapesti Közlekedési Központ járatain fiatalok hangja hívja fel az utasok figyelmét arra, hogy figyeljünk a körülöttünk, velünk élő gyerekek lelki egészségére, a MÁV szerelvényein utazók pedig a kijelzőkön találkozhatnak a Nézz szembe a problémával! kampány üzeneteivel.

A közösségi médiában bárkinek lehetősége nyílik csatlakozni az UNICEF Magyarország kezdeményezéséhez, és kifejezni, hogy számára is fontosak a gyermekjogok és a gyerekek lelki egészsége – áll a közleményben.

fotó: unicef.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email