csozik

Nem lesz kötelező oltás az önkormányzati dolgozóknak

csozik

Nem lesz kötelező oltás az önkormányzati dolgozóknak

Nem élek a kormány által október 28-án rám, mint polgármesterre ruházott joggal, nem rendelem el a kötelező oltást, olvasható Csőzik László polgármester Facebook oldalán. Mint írja, hosszas mérlegelés és utánajárás, jegyzett szakértők véleményének kikérését követően döntött így.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Miután a kormány az önkormányzatokra tolta a felelősséget a kötelező Covid-elleni oltás ügyében, Csőzik László arra kérte az önkormányzat hivatalait, az intézményekeiket, a cégeiket, hogy tájékoztassák arról, hogy a dolgozók mekkora hányada vette már fel a vakcinát.

Mint írja, hosszan konzultált telefonon Merkely Béla professzor úrral, aki rendkívül készséges és segítőkész volt. Szakmai állásfoglalást kért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatójától, Jakab Zsuzsannától és Kemenesi Gábor virológustól, hogy az oltás mennyiben fékezi, akadályozza a vírus továbbadását. Különösen arra volt kíváncsi, hogy a vírus terjedését jellemző reprodukciós számot érdemben befolyásolja-e – akár egy szűkebb közösségen belül – az átoltottság.

A polgármester arról is beszámol, hogy megkereste Müller Cecíliát is, hogy kiderítse, hogyan alakul a negyedik hullám Érden. A regisztrált fertőzöttek közül hányan vannak érdiek, közülük eddig hányan hunytak el, hányan gyógyultak fel, és milyen a lakosság átoltottsága? A kórházba került betegek körében hányan oltottak és hány dózist kaptak meg? Választ azonban nem kapott, és a járási hivataltól sem érkeztek adatok.

A saját adataik és a kapott szakmai állásfoglalások összegzéséről is ír Csőzik László:

Az egyre pusztítóbb negyedik hullámért felelős delta variáns megfékezéséhez már 80 százalékos nyájimmunitás szükséges. Az önkormányzati hivatalokban, intézményekben, cégeknél több mint 85 százalékos az átoltottság, az ügyfelekkel foglalkozó kollégáik nagy többsége oltott.

Munkatársaikat – különösen az oltatlanokat – folyamatosan tesztelik, most szereztek be újabb 800 tesztet.

„Egy friss nemzetközi felmérés szerint a vakcinált és nem vakcinált fertőzöttek is hasonló arányban voltak képesek továbbadni a vírust, ugyanakkor az oltottak sokkal nehezebben kapják el a Covidot. Azaz a terjedés lassítására mindenképp van valamilyen szintű hatása a vakcináknak, ám igazi eredményt csak kombinált megoldásokkal lehet elérni.” – fogalmaz a polgármester.

Kiemelte azt is, hogy miközben a szakemberek elismerték, hangsúlyozták, hogy a Covid elleni harc legfőbb fegyvere az oltás – mert az oltottak körében jóval kevesebb a súlyos megbetegedés, ők nem terhelik jelentős mértékben a kórházakat, jóval, de jóval kisebb az esélye körükben az elhalálozásnak –, leszögezték azt is: a kizárólag, pusztán vakcina alapú védelem egy téves, leginkább politikai fogalom. Azaz a vakcina fontos fegyver, de önmagában nem elegendő, és a védelmet mindig az aktuális járványügy helyzethez kell igazítani.

„Éppen ezért két héttel az Orbán-kabinet kormányhivatalokra vonatkozó döntését megelőzően elrendeltem az önkormányzatunknál a kötelező maszkviselést, a személyes ügyfélfogadás korlátozását, a távolságtartás betartását, a folyamatos fertőtlenítést.” – írja a posztjában Érd első embere.

Végül hangsúlyozta azt is, hogy nehezítette a döntés előkészítését, hogy Müller Ceciliától annak ellenére sem kapott egy szem adatot sem eddig, hogy öt napja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság világosan leszögezte: a polgármestereket a települési adatokról tájékoztatni kell!

„Arra kérek minden érdit, oltsák be magukat, aki már kettőt kapott és túl van a negyedik hónapon, vegye fel a harmadik dózist. Ezt az utóbbit én holnap veszem fel, miután jelentkezésemet követően három hetet vártam.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email