22_03_29_erdmost_nincskep

Ragyogó időnk van felfedezni Érd új túraösvényét

22_03_29_erdmost_nincskep

Ragyogó időnk van felfedezni Érd új túraösvényét

Kellemes, napos időnk van november 6-án, szombaton, amely kiváló lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük a környék kedvelt kirándulóhelyeit, főként a héten elkészült új túraútvonalat, a LevenDunát, amely a parkvárosi levendulást és a Duna-partot köti össze egymással mintegy 16 kilométeres szakaszon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, minden akadály elhárult az elől, hogy átadják Érd első túraútvonalát, a LevenDunát, hiszen az utolsó felfestések is kikerültek azokra a bizonytalan helyekre, ahol a kezdő túrázó számára nem volt egyértelmű az útvonal.

A LevenDuna úgy jött létre és lett kijelölve, hogy érintse Érd legtöbb természeti, kulturális vagy történelmi emlékét, örökségét, hiszen a levendulástól indulva a szilvafás parkot, a Fundoklia-völgyet, a Tárnoki út végén létesítendő rekreációs övezetet,  Bíbic utcai egykori gyakorlókertet, illetve Ófalu felé a gyümölcsösöket, ott pedig a különböző kulturális emlékeket is, mint a minaretet vagy az ófalusi pincesort is érinti az útvonal, végezetül pedig a Duna-partra, a Beliczay-szigetig juthatunk, ahol szintén számos érték megtalálható.

Ráadásul akár családilag, akár egyénileg is teljesíthető, a nyomvonal pedig kerékpározásra és nordic walkingra is kiválóan alkalmas.

Sőt, ha nem a túraútvonalon haladnánk, a LevenDunáról a százhalombattai Sánc-hegy, illetve a biai erdő felé is indulhatunk, ahonnan még a népszerű Nyakaskő is könnyen elérhető. (De tervek között szerepel tárnoki leágazás, illetve a Czabai-kert és a Sulák-patak mentén az érdligeti záportározó becsatlakoztatása is.)

Amennyiben mégis a LevenDunára esik a választásunk, egyszerű a dolgunk, csak kövessük az ösvény mentén található sárga (helyi jelentőségű természetvédelmi terület) és lila hullám (LevenDuna) jelzéseket.

A LevenDuna túraösvény útvonala ide kattintva érhető el!

A linken többek között az is megtudható, milyen állomások, értékek, vagy akár boltok, közlekedési eszközök, vendéglátóegységek, barlangok találhatóak az útvonal mentén!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email