birkozas

Három arany a diákolimpián

birkozas

Három arany a diákolimpián

Három diákolimpiai bajnoki aranyérem, egy ezüst-, két bronzérem, egy negyedik és két ötödik hely a diákolimpiai döntőkről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hétvégén lezajlottak a 2021. évi Diákolimpia utolsó döntői, amelyeken az Érdi Spartacus 3 versenyzője kategóriájában nem talált legyőzőre.

Először a serdülő kötöttfogású Diákolimpia döntőjére került sor pénteken, a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. A 14-15 évesek versenyén öt érdi birkózó próbált szerencsét, és a csapat egy bronzéremmel, valamint két pontszerző, ötödik hellyel zárta a versenyt.

Egy nappal később Kiskunfélegyházán a lányoké volt a főszerep, hiszen egyszerre rendezték meg a Diák II., Diák I. és serdülő leányok számára a döntőt. Az érdiek közül Szenicza Emma, Csuka Letícia és Kaszás Elza súlycsoportjuk legjobbjának bizonyultak. Virlics Anna a döntőben 6-2-es vezetésnél technikai hibát vétett, így a dobogó második fokára állhatott fel.

Eredmények: 
Leány Diák II. Országos Diákolimpia
4
6 kg Virlics Anna II.
50 kg Csuka Letícia I.
58 kg Szenicza Emma I.
Leány Serdülő Országos Diákolimpia
54kg Kaszás Elza I.
58 kg Baljer Kitti IV.
66 kg Kaszás Lilla III.
Serdülő Kötöttfogású Országos Diákolimpia
38 kg Bori Richárd V.
44 kg Narancsik Bence III.
+85 kg Gyenes Bence V. 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email