22_03_29_erdmost_nincskep

Idén 60 éves az érdi VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén 60 éves az érdi VMG

1961-ben kezdte meg működését az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, igaz nem a jelenlegi épületben és nem ezen a néven. A tanév a jubileum jegyében telik majd. A rendezvénysorozatról az Érd Fm 101.3 Zónázó című műsorában beszélgetett munkatársunk az intézmény vezetőjével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szilasné Mészáros Judit, intézményvezető elmondta, hogy 1961-ben indult meg az építkezés és akkor indították el az első osztályt is, a mai Marianum Iskola területén egy osztály indult, 12 pedagógussal. 1964-re átadták a jelenlegi gimnáziumnak körülbelül az egyharmad részét. 1968-ban vette fel az intézmény Vörösmarty Mihály nevét.

A 60. jubileumi év kapcsán rengeteg színes programmal készülnek a jelenlegi 770 diáknak és a volt tanulóknak is. Ez azért hangsúlyos, mert a volt diákok mélyen kötődnek az intézményhez, az első osztály, mely 1964-ben betette a lábát a jelenlegi épületbe, a 90-es években megalapította az Öregdiák Egyesületet.

Az indítóprogram a 60 év, 60 kilométer lesz, ez  60 kilométeres kerékpártúra a Tisza-tó körül. Másnap, szeptember 25-én tartják a VMG Diáktalálkozót, és folyamatosan hirdetik majd a különböző pályázatokat és szerkesztik a következő kiadványt is. Maga a rendezvénysorozat egész évben tart, de december 1-jén csúcsosodik, a Vörösmarty Mihály születésnapja körüli időszakban ugyanis sűrűbb lesz a program.

Az igazgatónő elmondta, hogy a jubileumi események közé a hagyományos programok egy része belefér, míg néhányat kiváltanak azok a rendezvények, amelyek a 60. évfordulóhoz kötődnek.

A szalagavatót november 26-ra tervezik az Arénában, az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően.

Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést:ű


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email