22_03_29_erdmost_nincskep

Öntött képek

22_03_29_erdmost_nincskep

Öntött képek

Augusztus 5-én újabb kiállítás nyílik az Időseket Ellátó Központban: ezúttal Kardos Ágnes Anyez alkotásaival ismerkedhetnek meg az idősotthon lakói, illetve az érdeklődők. A megnyitót délután 3 órakor tartják, néptáncbemutatóval, szaxofonkísérettel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minden hónapban bemutatkozik egy érdi művész az Időseket Ellátó Központ új épületében. Kardos Ágnesnek, azaz művésznevén Anyeznek – aki nyugdíjas építészmérnök, és 2009 óta él Érden – ez lesz az első kiállítása, tehát először találkozhat műveivel a közönség. Anyez akril pouring (azaz akrilöntés) technikával alkot. 

A kiállítást Szűcs Gábor alpolgármester nyitja meg, a közönséget Szilaj Krisztina tagintézmény-vezető köszönti majd. Anyezzel Kiss Sándor beszélget. 

Közreműködik Szalontai Sándor és Szalontainé Sinka Ágnes (Diósdi Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesület), valamint Ábel Vilmos (szaxofon), a Budapesti Gazdasági SZC Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola diákja. A kiállításmegnyitó műsorvezetője Bagonyi Éva. 

A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg, szerdánként 18–20 óra között (a Tállya utcai bejárat felől). Védettségi igazolvány kötelező, az orrot és a szájat takaró arcmaszk is.  

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email