Április legvégén jelentek meg a hírek a Budapest-Varsó gyorsvasútról, ami összekötné Budapestet a V4-ek többi országával és a nyugat-európai hálózattal. Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint 2 óra, Prágába 3 és fél, Varsóba pedig 5 és fél óra alatt lehet majd eljutni, ha a következő évtizedben elkészül a beruházás.
Az új vasútvonal Kelenföldtől nyugatra indulna, Törökbálinton át, a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el Magyarországot. A 350 km/h-s tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250–320 km/h-s tempóval haladhatnának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák: az autópályáknál gyorsabb elérést biztosító belföldi vonatokon utazhatnánk a többi között Sopron, Veszprém és a Balaton felé.
A munkálatok megkezdése a 2030-as évek elejére várható, de Kelenföldtől Törökbálintig akár már korábban is megindulhat a meglévő vágányok átépítése. (További információk itt.)
Elek Sándor, Törökbálint polgármestere vasárnap közösségi oldalán ismertette a település álláspontját a tervezett építkezéssel kapcsolatban. Mint írja:
A nyomvonalat a lehető leghosszabb – minket érintő – szakaszon a felszín alá kell tervezni, kivitelezni.
Maximálisan arra kell törekedni, hogy a zajgátlás teljes körű legyen (fedés, árnyékolás, rezgésvédelem).
Kiemelten fontos, hogy a vasútvonal a lehető legkevésbé tagolja a természeti területeinket.
Mint hozzáfűzi: a NIF az érintettek bevonásával dolgozik a fejlesztés megvalósításának előkészítésén. Törökbálint önkormányzata régóta tud a gyorsvasút tervezéséről; az agglomerációs törvény 2005-ben rögzítette a szándékot, és Törökbálint településrendezési tervei is számolnak vele már 2008 óta
Július 20-án szakmai konferenciát tartanak, amelyen bemutatják a vasútvonal magyarországi szakaszára vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. Ezen Elek Sándor is részt vesz majd, és – mint írja – képviselni fogja a törökbálinti érdekeket, a konferencia után pedig részletes tájékoztatást nyújt az elhangzottakról.