22_03_29_erdmost_nincskep

Diósdi férfi tett feljelentést

22_03_29_erdmost_nincskep

Diósdi férfi tett feljelentést

A szentendrei rendőrök 30 percen beül elszámoltatták azt az 52 éves nőt, aki a gyanú szerint egy fa tövébe ásta el korábban ellopott zsákmányát. A feljelentést egy diósdi lakos tette meg, a lopás is Diósdon történt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy diósdi férfi tett feljelentést a Szentendrei Rendőrkapitányságon 2021. július 2-án délután. Elmondta, hogy helyi vendéglőjében időzött, amikor egy korábbi alkalmazottja kéredzkedett be az éttermébe, a mosdót szerette volna használni. Az 52 éves asszony dolga végeztével megállt a kasszánál, a már jól ismert pult fiókját kihúzta, majd magához vette az abban lévő több mint egymillió forintot és kisétált az étteremből.

A helyi zsaruk a bejelentést követő 30 percen belül már a kapitányság épületében vonták kérdőre a tahitótfalui K. Tibornét. A nő gyanúsítotti kihallgatásán panasszal nem élt, részletesen vallott a rendőröknek. Tettére a magyarázata mindössze annyi volt, hogy nem lopni tért be a vendéglőbe, a szándék csak ott, a helyszínen alakult ki benne.

A kihallgatását végző rendőrnek azt is elárulta, hogy a pénz egy részét a közeli erdőben, egy fa tövéhez rejtette, a többit pedig hazavitte. A nyomozók felkutatták a helyszínt és kiásták a több százezer forintot, a nő lakásában megtalálták a maradék összeget és hiánytalanul visszaadták jogos tulajdonosának.

A nő ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email