okoszebra

Hol legyenek új zebrák Érden?

okoszebra

Hol legyenek új zebrák Érden?

Javaslatokat várnak az érdi képviselők, hogy az itt élők hová szeretnének gyalogátkelőhelyeket. A helyszíneket valamennyi képviselő továbbítja a Polgármesteri Hivatal szakirodájának, ahol megvizsgálják a lehetőséget, hogyan lehetne az adott területen zebrát kialakítani.

Balla Imre a 4. számú választókerület képviselője az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszélt arról, hogy Érden alig vannak zebrák, de arra is rávilágított, hogy nem csupán annyit jelent a gyalogátkelő telepítése, hogy a szakemberek kimennek egy útra, és “felfestenek néhány csíkot.”

“Az első buktató egyből, hogy a közlekedési hatóság engedélye kell. Nem a helyié, eggyel fentebbi szintről, esetünkben ez a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály. Ők meg nem tesznek pecsétet mindenre, amit eléjük tolnak.

Az átkelőnek indokoltnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő gépjárműszám mellett a megfelelő átkelő gyalogos számot kell produkálni. Ha egy útszakaszt óránként több ezer kocsi használja, de csak tíz gyalogos futott át közöttük, akkor ezt nem veszik indokoltnak. Ugyanígy nem indokolt ha több ezer gyalogos kel át az útszakaszon, miközben a kocsiforgalom napi tíz kocsiban ölt testet.

Ez máris megakaszt sok kezdeményezést, mert forgalmat mérni lehet reggel is, amikor mindenki munkába megy, vagy amikor a gyerekek iskolába igyekeznek, és lehet délután kettőkor is, amikor az egész terület kihalt, mert éppen mindenki munkában vagy iskolában van.

A következő akadály az út adottságai. Ilyen például, hogy minimum 50 méter távolságból látni kellene, hogy ott egy gyalogos-átkelőhely van. Ezért kanyarokba, nagyon dimbes-dombos területre, és egyéb nehezen belátható helyekre nem adják meg az engedélyt. Vagy ilyen, hogy kereszteződésben általában könnyebb megoldani mint egy hosszabb, egyenes útszakaszon, hiszen ott már alapban lelassul a forgalom valamennyire.

Következő a járda megléte. Ez egyértelmű: az átkelőnek járdától járdáig kell vezetnie, magyarul mindkét oldalán járda szükséges. De ezt ne úgy képzeljék, hogy húzunk két-két méter járdát a két végére, azt készen vagyunk. Kikötik, hogy a zebra mindkét oldalán járdának kell oda vezetnie, ahol a gyalogosok várakozhatnak is.

Mint sok más helyen is, itt is előjön a közvilágítás. Ahol nincs közvilágítás, ott nem lehet átkelőhely. Ha van, akkor is meg kell felelnie egy rakás szabványnak, hogy az megfelelő legyen a zebrához, és a “sima” közvilágítás a legritkább esetben felel meg.

Nem elhanyagolható, hogy a 21. században élünk, most már nem csak a jóindulatunkra, hanem szabályokra és törvényekre van bízva, hogy az átkelőhelyet korlátokkal rendelkező társaink is igénybe tudják venni. Ilyen például a kerekesszékesek mozgását megkönnyítő szegélysüllyesztés és a látássérültek számára a burkolatba helyezett jelzések.”

Balla Imre arról is tájékoztatott, hogy minden képviselő várja a javaslatokat a leendő zebrákról. Hogy melyik utcának ki a képviselője, IDE KATTINTVA érhető el. 

A képviselő továbbá azoknak az utcáknak a listáját is ismertette, ahol már a közbeszerzési eljárás zajlik a leendő zebrák létesítése kapcsán:

Balatoni – Nőszirom utca
Kutyavári – Kamilla utca
Duna – Tállya-Sárvíz utca
Kossuth Lajos – Nagy Lajos utca
Kossuth Lajos – Munkácsy Mihály utca
Kossuth Lajos – Bagoly utca
Vadlúd – Gém utca
Fehérvári – Kánya utca

Hallgassa meg a beszélgetést!


 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email