Képviselő kereső

Képviselő kereső

Felkerült az önkormányzat honlapjára a képviselő kereső, ahol elég beírni az utcanevet és már mutatja is, hogy ki az önkormányzati képviselő, akihez fordulni érdemes a lakóhelyünket érintő kérdésekkel, ügyekkel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A https://kepviselo.erd.hu/ címen lehet elérni az oldalt. „Ez nagyjából egész évben ugyanaz, mint amit a választási kampány alatt is élesítettünk. Arról szól, hogy minden egyes közterület beírása után kidobja az illetékes képviselő nevét és elérhetőségeit az alkalmazás” – mondta el az Érd FM 101.3-nak Tetlák Örs alpolgármester, aki hozzátette, hogy azért érezték szükségesnek újra élesíteni ezt az alkalmazást, mert számos megkeresés érkezett hozzájuk a lakóktól, hogy nem tudják, ki a képviselőjük és mi az elérhetősége. 

A kereső nem használ sütiket, azaz a megadott adatokat nem menti, nem lehet összekapcsolni a látogatókat a konkrét keresésekkel, tehát egész nyugodtan akár több címet is végignézhetünk, nem lesz semmi nyoma, hogy használtuk volna a keresőt – emelte ki az alpolgármester.


 

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email