22_03_29_erdmost_nincskep

Felújítások a Kutyavári úton

22_03_29_erdmost_nincskep

Felújítások a Kutyavári úton

A néhány hónappal ezelőtt tartott lakossági fórumon elhangzottak után megtörténtek az apróbb fejlesztések a Kutyavári úton, ahol Andrasek Mónika önkormányzati képviselő reményei szerint biztonságosabbá válik a közlekedés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a képviselő az Érd Tv-nek elmondta, a sávok közti elválasztó vonalakat, a kanyarodó sávok, nyilak, illetve a Balatoni úti kereszteződésben lévő gyalogátkelőhely vonalait is megerősítették. Andrasek Mónika külön kérte, hogy a 30 km/h-s megengedett sebességre az útburkolaton is hívják fel a figyelmet.

Kitért arra is, a Kutyavári út burkolata hamarosan fel lesz újítva, az erről szóló tervek már megvannak.

„Januárban elfogadtunk egy nyolc darabos gyalogátkelőhely listát. Többek között a Kutyavári óvodával szemben lesz egy gyalogátkelőhely, ami magával vonja az útburkolat felújítását is a Balatoni úttól egészen idáig”

– húzta alá Andrasek Mónika, megjegyezve, ha lesz még forrásuk, akkor arra törekednek, hogy a Kutyavári út teljes hosszán megújuljon a burkolat.

„A Kutyavári utca végén, a Tárnoki út és a Szépilonka utcák találkozásánál egy csomópont építése van tervezetben, ahol lámpás csomópont lesz, amely megkönnyíti a Tárnoki útra közlekedők dolgát”

– tette hozzá.

Andrasek Mónika arról is beszélt, a fejlesztések a következő években készülnek el, azt megelőzően még a Csaba utca és az Ürmös utca kereszteződésében létesülhet lámpás kereszteződés.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email