Több ezer gyerek és felnőtt járta szombat este Érd utcáit, ahol 117 halloweeni fogadópont várta a családokat.
- info@erdmost.hu
39 éven keresztül volt a Kálvin téri református gyülekezet lelki pásztora Erdélyi Takács István, aki közel négy évtized után döntött a visszavonulás mellett. Utolsó istentiszteletét május 30-án tartja, de utána is a gyülekezet tagja marad és igyekszik segíteni utódját.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
A szakember eddig is a tankerület vezetője volt, most azonban további öt évre kapott megbízást, új kinevezése november 5-én lép hatályba.
A növények többsége túlélte a nyári szárazságot a közösségi kertben, szombaton azon dolgoztak, hogy a telet is kibírják.
További cikkeink
Az egyeztetésen elhangzottak alapján az építkezés várhatóan egy-két éven belül kezdődhet meg.
A női kézilabda NB I/B legutóbbi játéknapján a Tempo KSE szerezte meg a bajnoki pontokat a Gyáli Sportcsarnokban.
Az Érdi Kincses Óvoda és tagóvodái pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagós munkakör/feladatkör
Az ellopott járgány néhány óra alatt előkerült, idős tulajdonosa örömmel vette át a rendőrségen.
Az NB III-as bajnokság legutóbbi játéknapján a BFC Siófok volt a vendég az Ercsi
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.