22_03_29_erdmost_nincskep

Vissza az iskolapadba

22_03_29_erdmost_nincskep

Vissza az iskolapadba

Hosszú kihagyás után ismét jelenléti oktatás zajlik a felső tagozatosok illetve a szakközépiskolások számára. Pintérné Bernyó Piroska, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője az Érd Tv-nek elmondta, tanárok, diákok egyaránt izgatottan várták ezt a napot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Bár a pici alsósok már három hete itt vannak, így már volt egy kicsi élet az tantermekben, de nagyon vártuk, hogy a nagyobbak is visszatérjenek” – mondta el Pintérné Bernyó Piroska az Érd Tv-nek. Hozzátette, úgy látszik, hogy a tanulók is nagyon várták a visszatérést, és bár figyelmeztették őket, hogy csak óvatosan, de azért alaposan megölelték egymást. A pedagógusok nemcsak a gyerekeknek, egymás társaságának is örültek, hiszen ők is csak monitoron keresztül látták egymást az elmúlt időszakban. „A lehető legjobb időpontban indult újra az iskola, nagy szükség volt már rá. Én elég régóta vagyok a pályán, de soha nem hittem, hogy azt fogom hallani egy gyerekektől, hogy jaj de jó, hogy végre jöhettünk iskolába” – mondta nevetve az intézményvezető.

„Nagyon jól éreztük magunkat az első napon, kicsit untuk már az online oktatást. Nagyon sok hibalehetőség volt benne, sokszor például nem mentek át a feladatok az interneten keresztül” – panaszolta egy diák. „Szerintem nagyon jó volt ez a nap, nekem sokkal könnyebb így tanulni, sokkal jobban tudja a tanár is elmagyarázni nekünk a dolgokat és legalább nem megy el olyan sok idő a névsorolvasással” – fogalmazott egy másik tanuló. „Jól telt az első nap, bár számomra az otthon tanulás könnyebb és kényelmesebb volt, könnyebben tudtam tanulni. Persze azért hiányoztak a barátaim és vannak pótolnivalók is” – számolt be sietve tapasztalatairól egy harmadik fiatal.

Több fórumon olvashattuk, hogy a szülők arra kérték a pedagógusokat, hogy ne a számonkérésről szóljon ez az első hét, figyeljenek oda a gyermekek lelkére is. Az igazgatónő arról számolt be, hogy már a múlt hét elején írt a kollégáknak, hogy ez a hét inkább az ismétlésről szóljon, rendszerezzék az eddig tanultakat, a számonkérést pedig hagyják inkább jövő hétre. Az intézményvezető arról is beszélt, hogy a tanévből hátralévő öt hét nem biztos, hogy elég lesz arra, hogy minden lemaradást bepótoljanak, de a gyerekek szinte jobb eredményeket értek el, mint amikor itt voltak a jelenléti oktatásban. „Azt gondolom, hogy nincs olyan, amit ne tudnánk szeptemberbe majd pótolni, nem szabad hogy ez az öt hét arról szóljon, hogy most aztán mindent beleadni és mindent behozni, inkább egy picit rögzíteni és erősíteni kell a megszerzett tudást, és reményeink szerint szeptembertől normálisan folytatódhat a tanulás és jut idő mindenre.”

Jelen állás szerint lehetőség lesz a ballagások megtartására is, a tervek szerint ezért gyermekenként négy felnőtt jelenlétével fognak mind a nyolcadik, mind a tizenkettedik évfolyamon elballagni a diákok.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email