img_0560

Tollaslabda: sok pozitívumot hozott az Európa-bajnokság

img_0560

Tollaslabda: sok pozitívumot hozott az Európa-bajnokság

Két győzelemmel és egy vereséggel a legjobb 16 között búcsúzott a kijevi tollaslabda Európa-bajnokság további küzdelmeitől az Érdi VSE 25 éves válogatott tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes, aki a világranglistán top 70-es versenyzőket is legyőzött.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyedüli magyarként indult az ukrán fővárosban rendezett kontinensviadalon az Érdi VSE játékos-edzője, Kőrösi Ágnes, akinek a kijevi buborék miatt már több nappal az Eb rajtja előtt ki kellett utaznia.

Mint az erdmost.hu-nak elmondta, furcsa volt számára a helyzet, hiszen az elmúlt egy évben nem tudott nemzetközi versenyen indulni, a buborékrendszert most tapasztalta meg először, természetesen több negatív koronavírus-teszt után.

„Két napig csak a szobában ültem, utána kellett még egy tesztet csinálni és mehettünk edzeni. Mindenhova elkísértek, nem érintkezhettem más országok versenyzőivel, megvolt adva az is, mikor, melyik pályára mehetünk. Furcsa volt nekem ez a rendszer, de nagyon profin megszervezték”

– kezdett bele Kőrösi Ágnes, hozzátéve, hogy miután több mint egy éve nem versenyzett nemzetközi szinten, ezért eleinte nagyon izgatott volt, de az edzéseken már egyre jobban megnyugodott.

A sorsolás kapcsán kiemelte, egy Európa-bajnokságon már senkinek sincs könnyű ága.

„Amikor először megláttam a sorsolást, kicsit lesokkolódtam, mert ismerem az orosz lányt (Natalija Perminova, Kőrösi első körös ellenfele – a szerző), az előző olimpián is ott volt. Utána azzal a bolgár lánnyal (Mariya Mitsova) játszottam, akitől Sárosi Laura zsinórban négyszer kapott ki, majd Yigittel, aki pedig 30. a világranglistán. Kicsit meg voltam szeppenve, de úgy voltam vele, amennyi munkát beletettem és amennyire láhom magamon a fejlődést csak azt vártam, mit tudok kihozni ebből a versenyből és azt, hogy nemzetközi szinten mennyit tudtam fejlődni”

– mondta Kőrösi Ágnes.

A Natalija Perminova elleni, szetthátrányból elért 2:1-es győzelem kapcsán az Érdi VSE tollaslabdázója elmondta, jobban izgult, mint gondolta, mert ők vívták az Eb első mérkőzését. Kőrösi szerint az első szettben nem tudta kihozni magából azt, amit szeretett volna, mert az izgalom miatt túl sok apró hibát vétett. A második szettben viszont „bekattant valami”.

„Azt éreztem, üthet bármit, nem fog megverni, mert jobb vagyok nála!”

– hangsúlyozta Kőrösi Ágnes, aki innentől kezdve már saját játékát tudta nyújtani, amely meghozta a várt sikert is.

A második fordulóban a világranglista 70. helyén álló bolgár Mariya Mitsova ellen már viszonylag sima, 21:16, 21:14-es győzelmet aratott.

„Kívülről mindenki úgy látta, hogy könnyű volt, de belülről nem ezt éreztem. Tartottam tőle, hogy nekem fog-e feküdni az ő stílusa, de olyan sebességet tudtam képviselni, amit én sem hittem el, hogy képes vagyok rá. Tudtam dominálni, olvastam a játékát és talán ennek a magabiztosságnak köszönhető, hogy kívülről simának tűnhetett”

– értékelte 2:0-s sikerét Kőrösi Ágnes.

A 16 között azonban nem volt egyszerű dolga, hiszen a világranglistán 30. török Neslihan Yigittel találkozott, aki többek között háromszor a magyar nyílt bajnokságot is megnyerte.

Mint Kőrösi elmondta, a mérkőzés előtt nem hitte el kellően, hogy képes akár szettet nyerni.

 „Nem mondom, hogy elfáradtam fizikálisan, de ahhoz a sebességhez és játékerőhöz, amit egy top 30-as játékos képvisel még erősödnöm kell és jobban el kell hinnem, hogy ezen a szinten is ott tudok lenni”

– emelte ki Kőrösi Ágnes.

Az érdi tollaslabdázó előzetesen úgy fogalmazott, ha a legjobb 8 közé jut, akkor már elégedetten fog hazatérni.

„Ezzel sokan nem értenek egyet, de a saját edzésmunkám alapján mertem ezt kijelenteni, de ehhez kellett volna egy ennél kedvezőbb sorsolás is. Nyilván van egy kis hiányérzetem, mert játszhattam volna jobban is, de sok pozitív dolgot adott nekem ez az Európa-bajnokság és jó formában tudtam játszani” – értékelt.

Az Európa-bajnokság után Kőrösi Ágnes edzőként és versenyzőként is viszonylag mozgalmas időszak előtt áll, hiszen májusban több korosztályos országos bajnokságra viszi az Érdi VSE tollaslabdázóit, majd május végén, június elején előbb Szlovéniában és Ausztriában is részt vesz egy-egy nemzetközi viadalon.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email