22_03_29_erdmost_nincskep

Párját ritkítóan fejlődik a Kárpáti Farkasok

22_03_29_erdmost_nincskep

Párját ritkítóan fejlődik a Kárpáti Farkasok

A 2019-ben indított egyesület korosztályai ugyan befejezték a bajnokságot, de a szezon végeztével még több tornán is számot adhattak tudásukról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legkisebb, U8-as, U10-es és U12-es korosztályos bajnokságokban az eredményt hivatalosan nem számolják, de az edzők azért tisztában vannak vele, a többi csapathoz képest hol állnak.

A Kárpáti Farkasok hazánk egyik legfiatalabb jégkorong klubja, ennek ellenére mind létszámban, mind teljesítményben érezhető az előrelépés. Épp ezért előbb az U10-esek, majd az U12-esek számára tartották meg az I. Érdi Kupát az Érdi Jégcsarnokban. Ennek pedig legfőbb célja volt mindkét korosztályban, hogy felmérjék, hol állnak az elithez képest, így a hazai utánpótlás krémjét hívták meg.

„Az eredmények azt mutatják, hogy nagyon hasonló erősségű ez a 6 csapat, amely itt van, úgyhogy nagyon jól sikerült a torna”

– húzta alá az U10-es torna után a 10 mérkőzéséből 5-öt megnyerő, 3-szor döntetlent játszó és 2 vereséget szenvedő ezüstérmes Kárpáti Farkasok edzője, Hegyi Ádám. Az U12-esek számára már egész pályán zajló tornán a házigazda érdiek harmadikként végeztek a két fellegvár, a Vasas és az UTE mögött.

Az U10-esek edzője, egyben a Farkasok szakmai vezetője arról is beszélt, hogy sikerült kiépíteniük egy komoly bázist, hiszen a legkisebbeknél, az U8-as korosztályban is sok gyermekkel megszerettették a sportágat – és náluk még ez a legfontosabb, de már többen az U10-esekhez is feljátszhattak.

Az először elindított U14-es csapatot is a fejlődés jegyében szerepeltették, amelynek eredményei ugyan elmaradnak még az elitétől, de azok is azt mutatják, hogy a szezon végére jelentősen csökkent a különbség.

Miután a Farkasok egyértelmű célja a minél több és minél jobb színvonalú játéklehetőség-biztosítás a gyermekeknek, ezért jövőre nemcsak az U16-os, hanem az U18-as korosztályban is indítanának csapatot, hogy a következő években is folyamatos legyen a felfelé áramoltatás.

„Az U14-esektől annyian fel fognak lépni, hogy őket kiegészítve néhány ide érkező játékossal bele tudunk vágni, és ha már U16, akkor szeretnénk egy U18-as magot is idehozni, azért is, hogy ezek az U16-osok U18-ban is tudjanak játszani és komolyabb szinten megmérettessenek”

– fogalmazott Hegyi Ádám.

Azaz a Kárpáti Farkasok 2019. januári indulása óta bő 2 év alatt 200 igazolt versenyző fölé, 6 korosztályra és ennél jóval több csapatra bővült már. Azt már mi jegyezzük meg, ha ez így megy tovább, hamarosan érkezhet a felnőtt csapat is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email