A világon az első bölcsődét 1844-ben nyitották meg Párizsban, pár évvel később már 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. A bölcsődék létrejötte összefüggött a nagyipari termelés kialakulásával, főleg azokon a területeken, ahol nagy számban foglalkoztattak női munkaerőt.

Hazánkban eleinte 4 éves korig fogadták a gyerekeket teljes ellátással, sőt ruházatot is biztosítottak. A felvételnél mérlegelték a családi körülményeket, s a bölcsődébe kerülő gyerekek többnyire sokkal jobb anyagi feltételek közé kerültek, mint amilyet a család tudott volna otthon biztosítani.

Később a bölcsődék működtetéséhez az egyház nem tudott elegendő fenntartási költséget biztosítani, így megpróbálták a pénzt magánszemélyek adakozásából összegyűjteni. Társasági körökben egyre népszerűbb és divatosabb lett a kisgyermekek támogatása.

1916-ban Heim Pál a bölcsődék jobb működési feltételeinek megteremtésére alakult Stefánia Szövetség keretén belül elindította a Központi Védőnőképző Iskolát, hogy a gyermekeket gondozók nagyobb szakértelemmel tudják végezni munkájukat.

A bölcsődékre, a bölcsődei dolgozók munkájára ma is nagy szükség van. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a bölcsődei férőhelyek iránti igény még napjainkban is meghaladja a férőhelyek számát, 2011-es statisztikai adatok szerint 35 450 helyre 36 685 gyermek felvételét kérték.