22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: Szigetvári mindent megtett

22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: Szigetvári mindent megtett

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a lengyelországi Kielcében rendezett ifjúsági ökölvívó világbajnokságot az Érdi Box Klub tehetsége, Szigetvári Bendegúz, aki a közel 300 mérkőzésén csupán 5 vereséget elszenvedő orosz Mikhail Usov ellen búcsúzott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már április 10-én elindult a magyar delegáció a kielcei ifjúsági világbajnokságra, de a torna kezdetéig Szigetvári Bendegúzék csak a szálláson tartózkodhattak, ahol több napon keresztül folyamatosan edzettek. Ezt követően a 75 kilogrammos súlycsoportban induló Szigetvári a szlovén Dejan Leburic ellen egyhangú pontozással jutott tovább a 29 fős mezőnyben.

„Sikerült ráerőltetni ezt a nyomulós stílust, hogy végig én menjek mindig előre és irányítok. Ez meg tudta zavarni őt, mert az ő bunyója kicsit lassabb és ebből kontrázgat. Ezt meg tudtam oldani azzal, hogy rámentem és ezzel megtörtem az ő bunyóját”

– fogalmazott a Dejan Leburic elleni, egyhangú pontozással véget érő győzelméről Szigetvári Bendegúz.

A továbbjutás után azonban nem volt a legkedvezőbb a sorsolás az Érdi Box Klub öklözőjének, hiszen azzal az orosz Mikhail Usovval találkozott, aki fiatal kora ellenére már kis híján 300 mérkőzésnél tart, ezek közül pedig mindössze 5-öt vesztett el. Többek között két éve a junior Európa-bajnokságot meg is nyerte súlycsoportjában.

„Amellett, hogy elég rutinos ellenfél nagy ütőerővel is rendelkezik, de úgy álltam hozzá, hogy végigharcolom a három menetet és mindent beleadok”

– fejtette ki előzetes várakozásait Szigetvári Bendegúz, akinek dolgát az is nehezítette, hogy ellenfele valamivel magasabb nála, s hosszabb kezeivel távolabbról is hatékony tudott lenni.

„Az első menet nagyon kemény volt, látszott, mennyire rutinos és ezzel fölém tudott kerekedni, de a második menetben meg tudtam őt zavarni azzal, hogy be tudtam ugrálni jó nagy ütésekkel. Ekkor rájöttem, nem is a rutin segít, hanem az, hogy tényleg meg tudom csinálni”

– tette hozzá Szigetvári Bendegúz, aki arról is beszélt, hogy a világbajnokságon vívott két mérkőzésből a következő versenyeken is táplálkozni tud.

„Abszolút meg vagyok elégedve, nem úgy jöttem ki a szorítóból, hogy ezt vagy azt még meg kellett volna tennem, hanem úgy, hogy minden megtettem. Ez most erre volt elég, de megyünk tovább”

– summázta Szigetvári Bendegúz, aki legközelebb vélhetően a Bornemissza Emlékversenyen lép szorítóba, de az ifi-vb-n szerzett tapasztalatait az év végi felnőtt magyar bajnokságon is kamatoztatná.

A versenyt Érdről figyelő Dobrádi Zsolt, az Érdi Box Klub vezetőedzője azt mondta Szigetvári Bendegúz teljesítményéről, hogy maximálisan teljesítette az elvárásokat, hiszen egy erős mezőnyben szerepelt, ahol mindent kiadott magából. Egy jobb öklözőtől is úgy kapott ki, hogy mindhárom menetet végigharcolta, ez pedig mindenképpen jó előjel a felnőtt korosztályba lépés előtt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email