22_03_29_erdmost_nincskep

’48-as emlékhellyel gazdagodhat Érd

22_03_29_erdmost_nincskep

’48-as emlékhellyel gazdagodhat Érd

A Tállya utcai és a Kálvin téri emlékmű ugyan őrzik az 1848/49 szabadságharc emlékét, de az Érd és Tétény közti csata helyszínén semmi nem utal az itt lezajlott eseményekre. Csőzik László az ünnepi koszorúzás után elmondta: szeretnének itt is emléktáblát elhelyezni, és egy teret kialakítani.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 15-e gondolata összeköti a közélet valamennyi szereplőjét, hiszen olyan fontos, magasztos eszmékről szól, mint a szabadságvágy, az összetartozás. Ez a fiatal, modern Magyarország születésnapja – fogalmazott Csőzik László polgármester az ünnepi koszorúzás után.

A járványhelyzet miatt nem volt városi megemlékezés, ünnepség – a városvezetés, a frakciók, intézmények, magánszemélyek elhelyezték ugyan koszorúikat a Tállya utcai emlékműnél, de más-más időpontban. 

A városvezetés délelőtt koszorúzott. Csőzik László tudósítónknak 1848/49 érdi vonatkozásairól beszélt. Mint mondta, büszkék lehetünk arra, hogy Érd is részese lehetett a szabadságharc eseményeinek. A Pelikán fogadóban – a mai Földrajzi Múzeum épületében – volt a főhadiszállása Perczel Mór honvédtábornoknak, és Pöltenberg Ernő is Érden állomásozott dandárjával, amikor a császári hadsereg ’48-49 telén közeledett Pest-Buda felé. Innen vonult vissza, be sem várva a felváltására érkező dandárt, amelyet meglepett az osztrákok támadása.

– A legfontosabb, amiről szeretném, ha egy emléktábla is megemlékezne, az az 1849. január 3-ai ütközet: Görgey feltartotta a császáriakat, és ezzel elérte azt, hogy a kormány úgy tudta elhagyni a fővárost, hogy később, összeszedve magát, meg tudta szervezni a rendkívül sikeres és eredményes tavaszi hadjáratot. Ebben ennek az érdi ütközetnek nagyon fontos szerepe volt. Erre ugyanúgy érdemes emlékezni, mint arra, hogy az elesett katonákat a már említett Pelikán fogadó előtt temették el – hangsúlyozta a polgármester, aki kérdésünkre elmondta azt is: a csata évfordulójára lenne célszerű az Érd és Tétény között kibontakozó ütközet helyszínén egy emléktáblát elhelyezni, valamint egy teret kialakítani.

(Görgey Artúr tábornok visszaemlékezését az Érd környéki ütközetről itt olvashatják.)

– Érdnek kevés a történelmi emlékhelye. Számos olyan csata és ütközet volt, amelyekről csak beszélünk, de nincsenek olyan helyek, ahol meg-megállhatunk, visszaemlékezhetünk, felidézhetjük az események történelmi hátterét – hangsúlyozta Csőzik László. 

A polgármester azzal zárta szavait: most más helyzet van, az ellenség láthatatlan, és közösen kell fellépnünk ellene.

– Mindenkit arra kérek, vigyázzunk egymásra, óvjuk meg otthonainkat, és próbáljuk meg ezt a pár kritikus hetet átvészelni, hogy utána együtt, nyugodtan tudjuk folytatni az építkezést – mondta.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email