22_03_29_erdmost_nincskep

Fejlesztik a matricás rendszert

22_03_29_erdmost_nincskep

Fejlesztik a matricás rendszert

Több úton fejleszti matricás rendszerét az Érd és Térsége Hulladékkezelő, hiszen ez alapján kiderül, ki fizet és ki nem a hulladék elszállításáért. Mint Csókai Viktor, a szolgáltató ügyvezetője elmondta, a rendszerhez a lakosság tudatos hozzáállása is szükséges.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ügyvezető igazgató szerint a matricás rendszer fejlesztéséhez az is szükséges, hogy a lakosság is tudatosan álljon hozzá.

„A közszolgáltató nem egy ingyen dolgozó szervezet, amely akármekkora deficitet fel tud halmozni, mert valaki majd kifizeti”

 – mondta Csókai Viktor, az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonproft Kft. ügyvezető igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a kukákra kitett matricák rendszerével ellenőrizni tudják, mely háztartások fizetnek a szolgáltatásért, melyek nem. Hozzátette, bár az ÉTH nonprofit szervezetként működik, ugyanolyan gazdasági szervként kell működnie, mint bármely más szervezetnek.

Úgy véli, a rendszer azt feltételezi, a lakosok is partnerek, bár nem minden esetben. Épp ezért a járatokkal folyamatosan felmérik a címekhez tartozó hulladék mennyiségét az ÉTH egész működési területén, innentől kezdve pontosabb adatokat kapnak, melyet az NHKV meg is követel.

„Nem csak hulladékot, hanem adatot is gyűjtünk. Ahol megáll az autónk, ott címre meghatározzuk, mekkora mennyiségű hulladékot szállítottunk el és ha ezen a címen nincs matrica, akkor egyértelmű, hogy ő nem fizet a szolgáltatásért”

– mondta, kifejtve, az NHKV-tól kaptak egy felhatalmazást, hogy a címlistát folyamatosan frissítsék.

Csókai Viktor hangsúlyozta, hogy a szolgáltatónál különösen fontos a rakodók és sofőrök munkája, de őket koordinálni kell, ezért a diszpécsereken, az ügyfélszolgálaton és az adminisztráción is sok múlik.

„Hiszen ha mi úgy végezzük a munkánkat, ha nincs visszacsatolás, hogy ez mennyibe került, akkor folyamatos deficitet termel”

– húzta alá.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email