22_03_29_erdmost_nincskep

Különleges nyílt nap a rendőrségen

22_03_29_erdmost_nincskep

Különleges nyílt nap a rendőrségen

A járványhelyzet miatt idén csak egy-egy kiválasztott, rendőrnek készülő diáknak mutatták meg és be az Érdi Rendőrkapitányságot és a rendőrök munkáját.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„A rendőrségnek nagyon fontos, hogy az utánpótlást ki tudja termelni, meg tudja szólítani” – mondta az Érdi Rendőrkapitányságon február 11-én tartott toborzó nyílt nap kapcsán Kürti István közlekedésrendészeti osztályvezető. „A veszélyhelyzet kapcsán ezt a napot meg kellett változtatnunk az eddigi szokásokhoz képest, mert nagyobb számú érdeklődőt nem tudunk az épületben fogadni” – tette hozzá, részletezve, idén a jelentkezők közül ezúttal kiválasztottak valakit, akinek bemutatják a kapitányság életét és a rendőri hivatást.

Ezúttal egy 15 éves fiatalember, Horváth Gábor kereste meg az érdi kapitányságot, hogy rendőr szeretne lenni, ezért rendészeti iskolába is jár és a jövőben is ezt a hivatást fogja választani.

„Fontos, hogy a rendőri szakma egy belső késztetés. Ő már gyermekkorában érezte, hogy ezt a hivatást kívánja választani, így próbáljuk ezt az érzést erősíteni benne”

– hangsúlyozta.

Milyen feltételek szükségesek, ha rendőrök szeretnénk lenni?
A rendőri képzés két irányban zajlik: van egy tízhónapos képzés, ahol rendőrjárőrnek és rendőrjárőr-vezetőnek lehet tanulni és van egy kétéves rendőrtechnikumi képzés, amikor szaktanfolyam elvégzése mellett válhat belőlünk nyomozó, vizsgáló vagy balesethelyszínelő.
Rendőrnek a 18. életévét betöltött, de 25 évnél nem idősebb, büntetlen előéletű, érettségi bizonyítvánnyal és belföldi lakóhellyel rendelkező személy jelentkezhet, akinek sikeres egészségügyi és pszichológiai vizsgálat kell tennie.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email