22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: bravúr, nyolcgólos iksz az éllovassal

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: bravúr, nyolcgólos iksz az éllovassal

Hazai pályán tartalékos kerettel is 4-4-es bravúrdöntetlent ért el a 5 Stars Érdi VSE futsalcsapata, amely az (eddigi) éllovas Haladás VSE II-t fogadta az ÉRD Arénában az NB II Nyugati csoportjának 19. körében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem a tabella utolsó előtti helyén álló 5 Stars Érdi VSE számított a Haladás VSE II elleni hazai bajnoki esélyesének, hiszen a szombathelyiek tizenhárom győzelemmel és csupán három vereséggel várták az összecsapást. S az sem segítette az érdiek dolgát, hogy Varga László vezetőedző megint nem számíthatott több játékosára sem.

Ennek ellenére mégis a házigazda szerzett vezetést, amikor az ötödik percben Faragó Bálint talált be. Más kérdés, hogy erre a szünetig kétszer, majd utána még egyszer válaszolt és 3-1-re fordított a Vas megyei együttes.

Aztán másfél perc leforgása alatt három gólt is hozott a mérkőzés, hiszen Faragó második találatára gyorsan válaszoltak a vendégek, de újabb rövid pillanatokkal később Pintér Dominik is eredményes volt (3-4).

A hátralévő bő negyedórában is sokat tett az egyenlítésért a házigazda, amely az utolsó percben Bozsoki Imre révén tudott egyenlíteni és bravúrpontot szerezni.

A 4-4-es döntetlennel a Haladás VSE II lecsúszott a tabella éléről, melyet már a TFSE vezet, míg az érdiek a tizedik helyre léptek előre.

A 5 Stars február 15-én Szigetszentmiklóson, 18-án pedig az ELTE-BEAC vendégeként lép pályára.

Futsal NB II, Nyugati csoport, 19. forduló
5 Stars Érdi VSE-Haladás VSE II 4-4 (1-2)
Gól: Faragó B. (5., 25. p.), Pintér D. (26. p.), Bozsoki (39. p.), ill. Kovács M. (8. p.), Mercs (15. p.), Vattamaniuc-Bartha (23. p.), Németh B. (25. p.)

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email