Hogy jutott eszébe a kilencvenes évek elején egy fiatal srácnak, hogy mongolisztikát tanuljon?
Az érettségi évében három osztálytársammal és az egyik tanárommal, Hámor Endrével elhatároztuk, nyáron elmegyünk Kínába vonattal. Debrecenig volt jegyünk, onnan elég kalandos út következett. Két hétig tartott a vonatozás, mivel sok szakaszra nem is volt jegyünk, lefizettük a kalauzokat, hogy fennmaradhassunk a vonaton. Egy életre meghatározó élmény volt ez az utazás.
Miért pont Kína?
Nem volt különösebb oka. Olyan helyre vágytunk, ami távoli, egzotikus, és nem túl drága. Ráadásul a tanárunk felesége, Birtalan Ágnes akkor már tanszékvezető volt a Belső-Ázsiai Tanszéken, és ő is ellátott bennünket tudnivalókkal. A két hónapos út ötvenezer forintba került, ami nem volt kis pénz akkoriban, de alkalmi munkákból össze tudtuk spórolni. Kína 1992-ben még nagyon más világ volt. Csak hogy egy példát mondjak, harminc éve még gőzmozdony húzta a vagonokat, most pedig – mint a napokban olvastam – olyan vasúti prototípust adtak át, amely 620 kilométer/órás sebességgel száguld majd, ha pár év múlva üzembe állítják. Akkoriban vidéken utánunk fordultak az utcán, látványosságnak számítottunk.
Az utazást leszámítva egy hónapot töltöttünk Kínában. Miután hazajöttünk, elkezdtem a műszaki főiskolát Győrben, közben bejártam a leendő mongol szakosok előkészítő óráira, csak azért, hogy nyelvet tanuljak. Igyekezetemet látva Birtalan Ágnes javasolta, felvételizzek az akkor induló mongol szakos képzésre az ELTÉ-n. Mivel a főiskolai képzés eléggé eltért attól, mint amit vártam, a nyelvtanulás viszont tetszett, a második félévben már csak a mongolt tanultam. Elhelyezkedtem éjszakai telefonközpontosnak egy szállodában, volt időm a nyelvvel foglalkozni. Felvettek a mongol szakra, így kezdődött az orientalisztikai pályafutásom.
Miért a mongol szakot, miért nem a kínait választotta?
Azért, mert péntekenként, amikor a mongol nyelvi órák voltak, nem volt teendőm a győri főiskolán, így be tudtam járni az egyetemre. Kínai utunk során pár napot töltöttünk Mongóliában, át is utaztunk rajta, érdekelt a kultúra és a nyelv, ezért úgy gondoltam, indulásnak nagyon jó lesz. Az egyetemen aztán kellett választanom egy másik nyelvet is, ez volt a kínai.
Mennyire volt nehéz megtanulni az írást?
A kínai írás nem könnyű. Kína történetében az írástudás mindig kiváltság volt, csak az elmúlt száz év vívmánya, hogy ilyen sokan tudnak írni-olvasni. A nyelvet el lehet sajátítani az írás nélkül is, de a nyelvtanulás során legtöbbször az írással együtt tanuljuk. A nyelvészet szerint egyébként egyik nyelv sem nehezebb, mint a másik, hiszen a kisgyermekek nagyjából ugyanannyi idő alatt tanulják meg az anyanyelvüket minden országban. Ami nekünk szokatlan, hogy a kínaiban a hangsúly nemcsak kérdést és állítást különböztet meg, mint a magyar mondat intonációja esetében, hanem az egyes szavak jelentését is. A mongol annyiban közelebb áll a magyarhoz, hogy szintén toldalékragasztó nyelv, de annak is vannak nehézségei.
Egyetemi évei alatt többször megfordult Mongóliában?
Igen, részképzésben és a tanáraink által szervezett expedíciók keretében is. Nyelvjárásokat és népi hagyományokat kutattunk elsősorban Nyugat- és Észak-Mongólia területein. Akkoriban nagyon körülményes volt Mongóliában utazni: a repülés nem volt biztonságos, autóval pedig hosszú és nehézkes volt, tekintve, hogy csak földutak voltak. Előfordult, hogy egy alkatrész eltört az autónkban, mikor épp a világ végén jártunk. A sofőr – aki egyben szerelő is volt – négy nap alatt járta meg az utat az új alkatrészért, mi pedig néhány Korpovit kekszen és némi vízen éltük túl azt a pár napot a pusztában. Később is történt hasonló eset: 2002-ben egy finn kolléganőmmel elmentünk motorral vidékre, és defektet kaptunk. Pásztorok segítettek feltenni a pótkereket, de az is lyukas volt. Szerencsénkre jött egy kóbor teherautó… Ilyen kalandokba idősebb fejjel már nem menne bele az ember, de akkoriban természetesnek tűntek. Ma egyébként a fővárost és a megyeközpontokat már aszfaltutak kötik össze, felgyorsult az utazás. Akkoriban egy 700 kilométeres távolságot két nap alatt tettünk meg, dzsipben zötyögve. A ’90-es években egyébként Mongóliában a nomadizáló életmód még teljesen természetes volt, megtapasztalhattuk a jurtában lakást is. Nagyon kedvesen fogadtak minket, ugyanis a mongolok úgy tartják, hogy rokon népek vagyunk.
Útjai során minden bizonnyal sok ismerősre tett szert. Van, akivel megmaradt a barátság, a kapcsolat?
Igen, de nemcsak Mongóliában, hanem más országokban is. Két évvel ezelőtt egy kutatói ösztöndíjnak köszönhetően az egész családdal kiutaztunk négy hónapra Tajvanra. Így a feleségem és a kislányom is belekukkanthatott abba a világba.
A kutató, illetve az utazó szemével melyik országot tartja izgalmasabbnak?
Erre nehéz lenne válaszolni. Mint amikor azt kérdezik az embertől, melyik gyerekét szereti jobban… Ráadásul kutatásaim jelentős része a határterületek vizsgálatára irányult: a kínai-mongol nyelvi kontaktust és ennek írásban fennmaradt emlékeit kutahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg.
Sokan foglalkoznak ezzel világszerte?
Néhány tucat ember. Ez a terület elég speciális felkészültséget igényel. A tudományos módszertan Európából indult, itt viszont nem volt elég tudós, aki mindkét nyelvet ismerte volna. Ez most már változik: a kínai, Belső-Mongóliában élő kutatók is kiváló felkészítést kapnak az egyetemeken. Már van olyan tudományterület, amiben a világ követi Kínát, és nem fordítva. Ilyen a kitanológia, amivel részben én is foglalkozom. A X. században Észak-Kínát elfoglaló, önálló államot létrehozó népcsoport volt a kitan, ismertebb nevükön kitaj. Lassan száz éve dolgoznak a kétféle írásrendszerük megfejtésén. A magyar kutatók a Szegedi Tudományegyetem égisze alatt összefogtak a belső-mongóliai kollégákkal, akiknek az úgynevezett kitan kis írás megfejtésében sikerült jelentős eredményeket elérniük az elmúlt tíz-húsz évben. Ezekben a kutatásokban én is részt veszek: volt szerencsém Róna-Tas András Széchenyi-díjas nyelvész professzorral kiadni több közös publikációt.
Elmondhatjuk, hogy kutatásaik világszerte is egyedülállóak?
Igen. Pár éve a magyar orientalisztika szakfolyóirata, az Acta Orientalia egyik számát ennek a témának szenteltük, én szerkesztettem, és jelentős nemzetközi visszhangja volt, azóta is komoly idézettsége van.
A kutatómunka mellett említsük meg azt is, hogy az ön vezetésével jött létre a Károli Gáspár Református Egyetemen a Kínai Tanszék.
2013-ban hívtak a Károlira, ott már akkor az volt a cél, hogy idővel létrehozzuk a kínai szakos képzést, illetve a kínai tanszéket. Sok éves törekvésünket tavaly koronázta siker. Egy pályázatnak köszönhetően a tanszékkel párhuzamosan működik egy sinológiai kutatócsoport is, kiváló kollégákkal dolgozunk együtt: az a tervünk, hogy kiadjunk tíz sinológiai tematikájú tankönyvet. Már idén kijön egy klasszikus elbeszélő irodalom és egy mitológiai szöveggyűjteményünk. Az ezekben szereplő legtöbb szövegnek eddig még nem volt magyar fordítása. A könyvek elsősorban tankönyvnek készülnek, de a nagyközönség számára is elérhetőek lesznek, terveink szerint online is.
A kínai kultúrát mennyire ismerik Magyarországon?
A túlságosan pozitív egzotikus Kína-kép mellett sok negatív előítélet is él az emberekben. Mindkettő túlzó. Mikor először járunk Kínában, az hatalmas kultúrsokk, de minél több időt tölt ott az ember, észreveszi, hogy nincsenek olyan nagy különbségek, mint száz évvel ezelőtt. Egyébként az ötvenes évektől kezdődően kiemelkedően sok kínai művet fordítottak magyarra, és ez most sincs másként. Nagyon aktívak a Kínával foglalkozó kollégák.
A vírusveszély mennyire szól bele a kutatói munkájába?
A konferenciák, kutatóutak teljesen kimaradnak most az életemből. Tavaly mentem volna Oroszországba, Kínába, Mongóliába és Tajvanra, Németországba és Spanyolországba. A diákjaink közül ösztöndíjjal többen is utaznának Tajvanra, ez most szintén csúszik.
Munkásságát a város tudományos díjával ismerték el 2020-ban. Mennyire vesz részt a helyi életben?
2013-ban költöztünk Érdre a feleségemmel. Ha nem is vagyok aktív részese a helyi kulturális, tudományos életnek, figyelemmel kísérem a múzeum munkásságát, és érdeklődőként vettem már részt itt rendezett tudományos konferencián, ha előadóként még nem is. Az Érdi Tudományos Díj nagyon megtisztelő számomra. Már csak az alapján is, hogy milyen története van, azaz kiknek ítélte oda korábban a város, nagyon magas színvonalú kitüntetésnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg.
Melyik díjára büszke még?
Elnyertem Tajvan legmagasabb tudományos és kutatói állami ösztöndíját, a Taiwan Fellowshipet. És nagyon büszke vagyok arra, hogy 2019-ben az Európai Akadémia tagjává választottak, ami egy önálló akadémiai tagsággal rendelkező szervezet, és hazánkból csak 133 tagja van. Úgy tudom, ennyire fiatalon Magyarországról még nem választottak senkit rendes taggá. Ez számomra a legmagasabb szakmai elismerés.
