22_03_29_erdmost_nincskep

Élmezőnyben az érdiek

22_03_29_erdmost_nincskep

Élmezőnyben az érdiek

Január 31-én, 20.15-ös állás szerint 38 érdi futó 747 743 métert tett meg a finn kezdeményezésű Yours Truly közösségi futáson, mellyel Érd a legtöbb embert megmozgató és legtöbb kilométert teljesítő város hazánkban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Yours Truly futás lényege, hogy a versenyszezonon kívül minden település maga gyűjt kilométereket és egy országos, illetve egy nemzetközi listán “verseng” egymással.

Nos, bár az elmúlt években Érden komoly “happeningek” alakultak januárban és februárban is, ez idén sajnos elmaradt. Mindenkinek egyénileg kellett teljesítenie a saját maga által kitűzött távot, amely megnehezítette a futók dolgát. Ennek ellenére a január 31-én, 20.15-kor regisztrált méterek alapján Érden futották a legtöbbet a magyarországi települések között, eddig 747 743 métert. Ezzel Érd előnye több mint háromszáz kilométer a második Gyula és négyszáz a harmadik Dunaújváros előtt.

Érden a legtöbbet, 52 kilométert Varga Szilvia tette meg, aki 5 óra és 25 perc alatt futotta le ezt a távot. Az 50 kilométeres kategóriában Kelemen Anett 5:14:48-as ideje az ötödik legjobb a magyar mezőnyben. A 25 kilométeres kategóriát heten teljesítették, de további hat futó 50 és 25 kilométer közötti távot tett meg, huszonhárman pedig 25 és 3 kilométer közöttit, közülük tizenheten legalább tíz kilométert.

Az Érden szervezett Yours Truly futás azonban nem véletlenül mozgatta meg a helyi futóközösséget, hiszen a kijelölt útvonal mentén hűtőmágnesek várták őket meglepetés gyanánt.

A települések listája ide kattintva, a futók egyéni teljesítménye pedig ide kattintva érhető el! (A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL!)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email