22_03_29_erdmost_nincskep

Februárig maradnak a rendkívüli intézkedések

22_03_29_erdmost_nincskep

Februárig maradnak a rendkívüli intézkedések

Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A miniszterelnök közölte: több mint 42 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig. A halálozási arányokról azt mondta, a magyar egészségügy eredményesebb volt például Belgiumnál és Hollandiánál, de ezt sem gondolja sikernek. 

Nem szeretnénk rángatni a szabályokat, ahogy mások próbálják. A középiskolákban is marad a digitális oktatás február elsejéig.

Felhívta a figyelmet rá, hogy ameddig nem érkezik elég vakcina, rendezkedjen be mindenki arra az életre, amit a jelenlegi keretek adnak. Szerinte kevés vakcina érkezett eddig az országban. 

Én is be fogom magam oltatni, amikor sor kerül rá, nekem is van egy kijelölt helyem, látni fogják, hogy ezt én is megteszem

– árulta el a kormányfő.

Orbán gratulált a briteknek a gyors oltással, és elmondta, felteszi majd azt a kérdést Brüsszelben, hol vannak az európai vakcinák. Az oltási tervvel kapcsolatban azt mondta, akkor jelent sikert, ha beoltották az időseket, és megmentettek mindenkit, akit meg lehetett.

Aki nem oltatja be magát, az viselje a következményeit – mondta.

A miniszterelnök közölte a napi koronavírus-fertőzöttek számát is: péntekre 2907 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 115 beteg, kórházban 5297 embert ápolnak és lélegeztetőgépen van 372 ember.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email