22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét volt egy Magyarországon is érezhető utórengés

22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét volt egy Magyarországon is érezhető utórengés

A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érezni lehetett. Ezúttal is több érdi lakos jelezte, hogy érzékelte a földmozgást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-nek. A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés – amely a 2020. december 29-ei, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt – helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.

A hivatalos bejelentések Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek a földmozgás érzékeléséről, de több érdi lakos is beszámolt arról, hogy érezte a rengést.
  
Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email