22_03_29_erdmost_nincskep

2021 év madara – a cigánycsuk, akit Érdhez közel is láthatunk

22_03_29_erdmost_nincskep

2021 év madara – a cigánycsuk, akit Érdhez közel is láthatunk

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el "Év madara" programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Idén a cigánycsuk nyert, akit Érdhez legközelebb, Dinnyésen láthatunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hallgassa meg az ÉrdFM101,3 Bundáskenyér című műsorában elhangzott riportot a cigánycsukról:

A mezei verébnél kicsit kisebb. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. A tojón a hímek fekete színét barna helyettesíti, a begy és a mell halvány rózsaszínes, a nyak fehér foltja elmosódott, a farkcsík világos rozsdássárga. A fiatalok foltozott alsótestű tojóhoz hasonlítanak. A farok minden korosztálynál egyöntetűen sötét feketésbarna.

A hímek itt hallatják rövid, csicsergő éneküket, illetve innen hallhatjuk jellegzetes csuk-csuk jelző- és riasztóhangjukat, ami a jelenlegi magyar nevükben is megjelenik.

A közlemúltig egy fajnak tekintett cigánycsuk (Saxicola torguatus) hatalmas elterjedési területe, Európára, Ázsia és Afrika nagy részére kiterjedt. Populációjának mintegy 20%-át tették ki az Európában fészkelő párok.

Azonban az ezredfordulót követően az IOC World Bird List a fajt több fajra választotta szét – ezeknek még nincs magyar neve, illetve a nálunk fészkelő fajé egyelőre maradt cigánycsuk (a tudományos madárnevek változásáról a Madártávlat 2019. évi harmadik számában, a 20-21. oldalon olvashat):

az Arab-félszigeten és Afrika Szaharától délre húzódó területein élő állományt a S. torquatus (African Stonechat) név alá sorolták;
az Európában, így Magyarországon, és Észak-Afrikában fészkelő cigánycsuk S. rubicola (European Stonechat) néven szerepel;
a Kis-, Közép- és Kelet-Ázsiában fészkelők S. maurus (Siberian Stonechat) megnevezést kapta.
A világon ezen kívül további tizenkét Saxicola fajt különítenek el jelenleg (több közülük kis elterjedési területű bennszülött faj), melyek közül az Eurázsiában honos rozsdás csuk (S. rubetra [Winchat]) hazánkban is költ.

Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.

A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. A zárt erdőkből és a monokultúrás agrártájból hiányzik.

Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll. Csak a tojó kotlik, a fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki és további két hét múlva hagyják el a fészket. Mindkét szülő eteti őket.

A cigánycsuk Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25.000 Ft. A faj védelméhez ez azonban nem elegendő, amit az is jelez, hogy ennek az évszázadok óta emberkövető, alkalmazkodóképes madárnak a hazai állománya, több más fajjal együtt, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakító hatása miatt aggasztó mértékben csökken.

Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is alkalmazható olyan  természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása és ezek területének növelése a mezőgazdasági táblák szegélyének kezeletlenül hagyásával, a gyepek és gazosok égetésének további tiltásával.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email