22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi fejlesztésekről tárgyalt Csőzik László

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi fejlesztésekről tárgyalt Csőzik László

Csőzik László polgármester Facebook posztban számolt be arról, hogy dr. Török Balázzsal, az Államtitkárság törzskarát képező BFK Budapest Fejlesztési Központ főigazgatójával egy videókonferenciás megbeszélésen vett részt az önkormányzat szakmai vezetőivel karöltve.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A megbeszélésen több Érdet érintő újításról is szó esett, így a hamarosan induló kerékpáros fejlesztésekről (Budapest–Balaton-kerékpárút, EuroVelo6) – köztük arról, hogyan tudna Érd rácsatlakozni a balatoni kerékpárútra akár két irányból is Érdről –, a vasúthoz kapcsolódó B+R és P+R fejlesztésekről, valamint egy parkvárosi vasúti beruházásról is, amely a Parkvárost kötné össze Budapesttel.

„Örömömre szolgált, hogy minden elképzelésünket pozitívan fogadta az agglomerációs közlekedés fejlesztéséért is felelős szerv képviselője, és megerősített minket abban, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban jó esélyeink lehetnek az érdi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, a kormánnyal és az állami szervekkel is együttműködve.”  – írja a polgármester Fb oldalán.  „Persze rengeteg munka van még előttünk és sok múlik a kormány készségességén is, de bizakodó vagyok, hogy pár év múlva Érd mindenki számára egy mobilisabb, több közlekedési alternatívával szolgáló zöld város tud lenni, amely a közösségi és a kerékpáros közlekedést támogatja.”

Csőzik László azt ígéri, hogy a konkrét elképzeléseket hamarosan közzéteszi közösségi oldalán és bízik abban, hogy így minél többen be tudnak kapcsolódni a döntések előkészítésébe, véleményezésébe.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email