Kiírták a Déli körvasútról szóló tendert

Kiírták a Déli körvasútról szóló tendert

Akár fél óra alatt eljuthatunk Érdről Pestre mindenfajta átszállás nélkül, ha elkészül a Déli körvasút, amellyel háromszor sűrűbbé tennék a kötöttpályás közlekedést. Az erről szóló tendert most írták ki.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arról Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója ír, a Déli Körvasút „az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztése”, melynek köszönhetően teljes egészében átépülhet a vasúti infrastruktúra. Magyarországon eddig nem alkalmazott, felsővezeték-tartó oszlopokkal integrált zajvédő falak létesülnek.

A projektben új vágányokat építenek Kelenföld és Ferencváros között, a Közvágóhídnál és az újbudai Nádorkertnél új megállóhelyek jönnek létre. A beruházásban 13 kilométernyi vágányt fektetnek le, 16 új vasúti kitérő épül, 8-8 mozgólépcső és lift, illetve 45 000 négyzetméter zajvédőfal készül. Budapesten belül hat hídrendszer építenek, melyek közül az egyiken helyezkedik el Közvágóhíd megállóhely.

Vitézy Dávid szerint a projekt sok ütemben, várhatóan öt év alatt valósulhat meg. Kitért rá a fejlesztésre a klímaváltozás miatt is szükség van, hiszen a kötöttpályás közlekedési lehetőségek környezetkímélőek. „A fejlesztés tervei megszerezték a szükséges építési engedélyeket és a környezetvédelmi engedélyt is.”

Emlékeztetett arra is, van igény a vasútra, hiszen például a székesfehérvári vonalon 107%-os a növekedés. „Csakhogy a fejpályaudvarokra nem fér be több vonat, az elővárosi vasutak kapacitása gyakorlatilag csak a körvasútra irányított járatokkal növelhető a következő években. Ezzel és új megállók létesítésével teljesen új, metrógyorsaságú kapcsolatok jönnek létre az elővárosok, valamint budapesti városrészek között, tovább növelve a vasút potenciális utasainak számát” – írta, hozzátéve a Déli körvasút a városon belüli, elővárosi és város közötti vagy elővárosok közötti használatára készül.

A kormány, a BFK és a NIF Zrt. célja, hogy a projektnek köszönhetően a jelenleginél háromszor sűrűbben járjanak a vonatok, „és a budai agglomeráció három régiójából – a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról – a főváros belső területeit érintve Pesten a hatvani, az újszászi és a ceglédi vonalakon folytathassák útjukat. Amikorra megépül a repülőteret elérő vasúti összeköttetés, utóbbi Ferihegy elérését is jelenti majd Kőbánya-Kispesten át. A Déli Körvasút fejlesztésével a nemrég a MÁV által beindított S76-os járat meghosszabbítására is adott lesz a lehetőség Kelenföld és a dél-budai agglomeráció felé.”

A fejlesztésről az érdeklődők www.delikorvasut.hu oldalon tájékozódhatnak.

A Déli Körvasúttal kapcsolatban Csőzik László közösségi oldalán megjegyezte, „nagy mértékben megkönnyítik majd az érdiek életét is, hiszen kevesebb, mint fél óra alatt a pesti oldalon lehetnek, átszállás nélkül juthatnak át a legmodernebb vasúton a főváros másik oldalára (Ferencváros, Kőbánya), de az Infoparkba is.”

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email