Halottainkra emlékezünk

Halottainkra emlékezünk

November első napján ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékezünk minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Általános szokás szerint halottak napja előtt való délután, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.

A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: “a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep.

November 2-án, halottak napján megemlékezünk minden elhunytról, de különösképpen “a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napját először 998-ban tartották meg, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt.

Általános szokás szerint halottak napja előtt való délután, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email