erdi_vagta_200829

Másodszor is megnyeri Április az Érdi Vágtát?

Második alkalommal rendezi meg az Érdi Vágtát, a Nemzeti Vágta helyi előfutamát a Simonpuszta Nemzeti Lovaskultúra Központ. Augusztus 29-én, szombaton egész napos, ingyenes programokkal, díjugratókkal, zenével várják az érdeklődőket, hogy együtt szurkoljanak Áprilisnak,aki idén érdi színekben indul.

Délelőtt 11:30-kor az Érdi Vágta és a Kishuszár Vágta előfutamaival veszik kezdetét a programok Simonpusztán, ahol később díjugrató bemutatót is tartanak, illetve a helyiek, azaz a simonpusztaiak is megmutatják, mit tudnak lóháton. A Nemzeti Vágta érdi előfutamának döntőjére este 6 órakor kerül majd sor. 

Idén is lesz érdi az indulók között, nem is akármilyen lovon. Mint azt István Szabolcstól megtudtuk, a tavalyi Érdi Vágta nyertes lova, Április ezúttal érdi színekben indul, és persze nagyon szeretnék, ha idén is megnyerné, most már Érdnek az előfutamot. A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület sajtófőnöke azt is elárulta, hogy az előfutam valamennyi döntőse auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan kvalifikálja magát a Hősök terén megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtára.

A sok lovas program mellett most sem lesz hiány zenében: 13:30-tól operett gálát adnak az Operettszínház művészei, 16:15-kor pedig az Egri csillagok “családi musical” feldolgozásából lehet ugyanitt részleteket megtekinteni, az estét aztán 19:30-kor szintén egy “családi musical” zárja, a “Magyar nemzet történelmi jelképei” címmel.


 

További cikkeink

Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi kivonatát - igaz, az sem túl gyakori, hogy a pici egy

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email