Magyar Gergellyel és Liptai-Rákosi Aglájával, az ifiklub volt és jelenlegi vezetőivel beszélgettünk.

Gergő, hogyan indult az ifiklub annak idején?
Szűk csapattal kezdtük, a lakótelep kulcsos, kallódó, utcán élő gyerekeit szerettük volna megszólítani. Ezek a srácok aztán szinte ott nőttek fel nálunk, Simon József kollégámmal segítettük, támogattuk őket. Nagy részük ma már családos, szokták mondani, ha összefutunk, hogy a gyerekeiknek már a tőlünk tanult értékeket szeretnék átadni. Akkor persze ezt még nem ilyen tudatosan élték meg, de ma már van rálátásuk. Jó csapattal dolgoztunk együtt, és jó programokat csináltunk.

Például? 
Emlékezetesek a lakótelep közepén tartott bográcsozások, közösségi játékok. Volt, hogy a Bolyki Brothers adott koncertet nekünk, a romos lépcsőfokokon állva. Most, hogy megnéztem a régi évkönyveinket, felelevenedtek ezek az emlékek. 

Hogy lehetett becsalogatni a gyerekeket? Honnan tudtak a létezésetekről?
Az utcáról. Nagy vonzerő volt a számítógép – akkoriban még nem volt minden háztartásban –, és mivel internet-elérésük sem volt, örültek, hogy van egy hely, ahol lehet információkat szerezni a különféle programokról. Érden csak mi voltunk PestiEst lelőhely, például. Apró kis pedagógiai fogásokkal, és egyénre szabott tanácsadásokkal, korrepetálásokkal tudtuk a gyerekeket ide vonzani. Filmklubot szerveztünk, és elindítottuk a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) klubot. Igyekeztünk sokféle megoldást, lehetőséget megmutatni nekik, a hitélet szemszögéből is – jómagam katolikus hittanár is vagyok. Nem erőltettünk rájuk semmit, csak tudatosítottuk a nehéz helyzetben élő gyerekekkel, hogy lehet másként is. 

Aglája, nyolc éve vetted át a stafétabotot Gergőtől. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
A születésnapra készülve előkerestem a régi feljegyzéseimet, beszámolóimat. Így, visszatekintve elmondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, újra kellett kezdenem Gergő munkáját. Tudni kell ugyanis, hogy a szakemberváltás azért következett be, mert az ifiklub újból áttagozódott az Egységes Pedagógiai Szakszolgálattól a Szociális Gondozó Központhoz. A fiatalok egyrészt ragaszkodtak Gergőhöz, akit már bizalmukba fogadtak, másrészt sok volt bennük a bizonytalanság, nem tudták, megmaradunk-e egyáltalán. Nehéz munka volt ez, és mikor belevágtam, még nem tudhattam, mire vállalkozom. 

Akkoriban milyen szolgáltatásaitok voltak?
Az információs tanácsadásra fordítottunk több figyelmet. Jelentős változást hozott, hogy a mi koordinálásunk alá helyezték a korábban a családsegítő égisze alatt futó, a gyerekeknek nyári elfoglaltságot nyújtó Parkoló programot. Így, hogy nyáron több programot tudtunk kínálni a gyerekeknek, ifiknek, egyre többen jöttek. 

Melyik korosztályra fókuszáltok elsősorban?
A 14-29 évesekre. A célunk mindig is a csellengés megelőzése volt. Hogy legyen egy hely, ahova betérhetnek. 

Ki a legidősebb, illetve a legfiatalabb?
A kétéves ifibaba, aki két hozzánk járó fiatal kislánya. És van, aki már a harmincat is betöltötte. De leginkább a 14-18 évesek járnak hozzánk, és a fiúk többségben vannak.

Ha visszatekintesz az elmúlt nyolc évre, mit tartasz a legnagyobb sikernek?

Azt, hogy a hozzánk járó fiatalok működő közösséget hoztak létre. Amikor azt halljuk, ez olyan, mint egy otthon, annál nincs nagyobb dicséret, nem is kívánhatunk többet. Persze, voltak lemorzsolódó gyerekek is, de a többséget sikerült megtartani.

Ezek szerint ez hiánypótló szolgáltatás.
Így van. Részben azért, mert sok gyerek egyedül érzi magát otthon, a szülei dolgoznak, vagy nehezebb családi körülmények között él, és ha mi nem lennénk, az utcán csellengene. Nálunk iskola után társaságra találnak. Van módjuk nemcsak a beszélgetésre, közös játékra, de a leckeírásra is. Amiben tudunk, segítünk. Másrészt ingyenes programokat szervezünk, amire egyébként a gyerekek nem jutnának el – a lézerharctól a szabadulószobáig –, és ezeket az ő igényeik szerint alakítjuk.
Huszonöt évesen kerültél az ifjúsági irodába, voltak olyan fiatalok, akik idősebbek voltak nálad. Nem élted ezt meg hátrányként?
A kitartásom, az akaraterőm átsegített az életkoromból adódó nehéz pillanatokon. De igazából nem voltak nagy problémák: aki hozzánk betér, azt tisztelettel és bizalommal fogadjuk, és ezt vissza is kapjuk tőlük. Ez a munkánk alapja. De azért elmondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, érzem magamon, hogy az elmúlt években még elfogadóbb, türelmesebb lettem. A fiatalokkal egymást formáltuk az évek során. Ez az a hivatás, amiben a személyiségünkkel dolgozunk. Persze, fontos a tudás és a szakmai ismeret is. 

Hogyan telnek a napok az ifiben?  
A hét három napján kolléganőmmel, Nyári Róbertné Anitával délelőtt is várjuk a fiatalokat –  nem az iskolásokat, hanem a váltott műszakban dolgozókat, estiseket. Délutánonként, heti ötször, már a diákok jönnek: filmezünk, társasjátékozunk, kézműveskedünk, beszélgetünk. Mikor mire van igény. Évekig volt drámapedagógiai foglalkozásunk, tartottunk zeneklubot, varrótanfolyamot, önismereti csoportot (pszichológus vezetésével), angol klubot, jártunk minigolfozni. Külső programjaink is voltak/vannak, sokat járunk kirándulni. Idén nyáron főleg a környéket céloztuk meg, de voltunk Budapesten is, egy szabadulószobában. Idén, a vírusveszély miatt csak júliusban kezdődtek a nyári programok. Mindennapjaink alapvető része egyébként a prevenció, az egészséges életmód kialakítása. 

Korábban a lakótelepi klubövezetben voltatok, most már az Emma utcában működtök, ami nagyon jó, hiszen a ház nagyobb, és van keretetek is.

Igen, a garázshelyiségeket kinőttük, ahogy egyre többen lettünk az egyre szűkösebb helyen. Itt sokkal jobbak a körülmények.  
Hogyan ünnepeltétek a 15. születésnapot?

Régóta szerveztük ezt a napot. Már korábban, nyár elején szerettük volna megtartani, de a vírusveszély miatt csúszott a program, végül a fiatalok világnapját, augusztus 12-ét választottuk. Családias hangulatban ünnepeltünk, együtt voltak a régi és új vezetők, kollégák, a gondozóközpont más részlegeiről is érkeztek vendégek, jelen volt az Érdi Rendőrkapitányság munkatársa és az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének titkára, sőt, az Ifjúsági Önkormányzattól is, és persze a jelenleg és korábban hozzánk járó fiatalok is eljöttek. Játékokat, filmvetítést, fotónézegetést, interaktív előadást, kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, a kötetlen beszélgetéseknek, múltidézésnek is volt helye. Nem maradhatott el a torta sem. Ez zárt rendezvény volt, de pár nappal korábban, augusztus 7-én a főtéren szerveztünk egy kis bemutatkozó flashmobot is, hogy még több fiatal megismerkedhessen velünk. Szórólapot, apró ajándékokat osztottunk.

Születésnapokon további sikeres éveket illik kívánni. Kívánhatok-e nektek további tizenötöt?
Még többet is! Egy városnak mindig szüksége van a fiatalokra – és arra, hogy a fiatalokat segítse. Fontos a támogatásuk, hiszen ők jelentik a jövőt.