madarbarat_kert_200312

Madarak fényben és árnyékban – fotópályázat

Madaras fotópályázattal indul az idei, huszadik Tatai Vadlúd Sokadalom előkészítése. A profi és amatőr fotósok számára egyaránt nyitott pályázat eredményhirdetése november 28-án, a Sokadalom napján lesz. A fotópályázat kiírója az Envirotis Holding Zrt., a Tatai Vadlúd Sokadalom főtámogatója.

A Tatai Vadlúd Sokadalmat már 20 éve szervezi a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködésben. Az ország minden tájáról érdeklődőket vonzó rendezvényt csaknem 150 önkéntes segíti. A támogatóknak köszönhetően a Sokadalom évről évre egyre gazdagabb, színvonalas szakmai programot kínál az érdeklődőknek. A rendezvény főtámogatója az Envirotis Holding Zrt. A cégcsoport szervezésében hirdetik meg az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban – 2020 fotópályázatot. A kiírással hivatalosan is elkezdődtek a Sokadalom előkészületei, hogy méltó módon és számos új elemmel bővülve ünnepelhesse az egész ország madárszerető közössége azt a különleges jelenséget, amit a tatai Öreg-tó vizén évről évre megjelenő, vonuló vadludak tízezrei jelentenek.

Pályázni olyan fotókkal lehet, amelyeket nem neveztek be más kiírásra. Csak etikus elvek alapján fotózott képeket fogadnak el a szervezők, azaz olyanokat, amelyek készítésekor a fotós a madarakat szaporodásukban, pihenőhelyükön, vagy természetes mozgásukban nem akadályozta. A pályázat nyitott, sem fotós szakmai múlthoz, sem életkorhoz nem kötött. A kiírás részletes feltételei a pályázat weboldalán olvashatóak.

Fotót a két hónapos pályázati időszak alatt lehet beküldeni: 2020. július 20. és 2020. szeptember 20. között. Az eredményhirdetés helyszíne és időpontja: Tatai Vadlúd Sokadalom, 2020. november 28.

A pályázat értékelését hét tagú zsűri végzi, elnöke Potyó Imre, környezetkutató, természetfotós, rangos nemzetközi pályázatok többszörösen díjazott fotósa. Mellette fotósok és természetvédelmi szakemberek vesznek részt a zsűri munkájában, köztük lesz a tavalyi, Madarak a víz tükrében – 2019 fotópályázat első helyezett fotósa, Szűcs Boldizsár. A pályázat médiatámogatója a National Geographic Magyarország.

Az értékes díjak mellett az Envirotis Holding publikációs lehetőséget is biztosít a pályázóknak, a legjobb fotókat a pályázat honlapján túl egy színvonalas albumban, valamint kiállításon is bemutatják.

További információ a  fotopalyazat@envirotis.hu, valamint a kommunikacio@envirotis.hu e-mailcímen kapható.

 

 

További cikkeink

A Határtalanul Program keretében tölthetett négy napot Erdélyben az Érdligeti Általános Iskola hatvanhat diákja és hat pedagógusa. Az intézmény 4,3 millió forintot nyert el a

További cikkeink

A szakértők szerint augusztus közepe lehet a legnehezebb időszak a hazai üzemanyag-ellátásban, de egyes érdi kutakon már kedden sem lehetett kapni 95-ös benzint.

Gallyaznak Érden az ELMÜ egyik hálózatának nyomvonalán, a Murányi, a Gellért, a Riminyáki, Ürmös, Kutyavári utcák környékén. Mutatjuk az érintett utcákat.

Az érdi önkormányzat a helyi ipartestülettel együttműködve két ingyenes előadást szervez mindazok számára, akik

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email