63-an neveztek az idei horgászversenyre

63-an neveztek az idei horgászversenyre

Idén sem maradt el az Érd és Környéke Horgászegyesület hagyományos eseménye, a Mike László nevét viselő horgászversenyen 63 nevező osztozott a tó halain.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Panaszkodtak a horgásztársak, hogy nem nagyon volt kapás, kevés halat sikerült kifogni, de mi itt voltunk szerdán, amikor telepítették a halakat, tehát a halak biztosan itt vannak a tóban, csak nekik is nagyon melegük van” – fogalmazott az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke, Berényi Andrásné.

A legtöbb kapás Kunsági Lászlónak jutott, aki egy 2,9 kilogrammos hal mellett összesen hét kilónyi halat fogott, így idén ő nyerte meg a férfiak versenyét – bár elmondása szerint nem ez motiválta. „Jó idő, barátok, szórakozás, ez a legjobb az egészben” – húzta alá a győztes.

A horgászegyesület legközelebb július 12-én az érdi Duna-partra várja tagjait és az érdeklődőket, ekkor tartja ugyanis hagyományos halászlé főző versenyét.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email