22_03_29_erdmost_nincskep

Kábítószer vezethetett a tragédiához

22_03_29_erdmost_nincskep

Kábítószer vezethetett a tragédiához

A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát - számolt be róla a csütörtöki online sajtótájékoztatón Balotai Attila a BRDK Felderítő Főosztályának vezetője.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Balotai Attila tájékoztatása szerint május 9-én egy érdi és öt kaposvári kaposvári fiatal egy balatoni nyaralóban úgy döntött, hogy Budapestre mennek bulizni. Ezért kibéreltek egy I. kerületi, Fő utcai lakást. Az út során a társaság egyik tagja egy ismerősén keresztül kábítószert rendelt, melyet a későbbiekben a Kálvin téren át is vettek.

Ezt követően a Fő utcai lakásban buliztak, alkoholt ittak, zenét hallgattak és többen közülük kábítószereztek is. A társaság egyik tagja – feltehetőleg a kábítószer hatására – agresszívan viselkedett, többek között megrongálta a lakás bútorzatát és maga is megsérült. Mentőt hívtak hozzá. Ezt követően megpróbált kiugrani az ablakon, amely eleinte nem sikerült neki, mert a társaság egyik lány tagja lefogta, de a másik szobában lévő ablakon kiugrott. Az állapota továbbra is válságos, életveszélyes.

Információink szerint az esés következtében eltört a gerince, a koponyájában vérömleny keletkezett és tüdeje is jelentősen károsodott, lélegeztetőgépen van.

A rendőrség jelentése szerint öt fiatalt előállított, mintát vett tőlük, mely thc- és amfetaminszármazékot mutatott ki, ezért ellenük kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök felkutatták, a társaság kitől szerezte be a kábítószert. Az elfogáskor a 21 éves barátnőt kábítószer-birtoklás, a 25 éves férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt állította elő a rendőrség.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email