Március 4-én borult fel minden, amikor az első két covid-19 beteget bejelentették. Azt tudtuk, hogy az egyik orvostanhallgató, de a másikról csak annyit, hogy egyetemista. Úgyhogy Ádám fiamnak, aki a Budapesti Műszaki Egyetemre jár mesterképzésre, azt mondtuk, csak azokat az órákat látogassa, amelyeket muszáj. Pár nap múlva a gimnazista fiam lázas lett. Sima influenza lehetett – egy napig volt mindössze láza –, de akkor még nem igazán lehetett tudni, hogy a koronavírusnak milyen tünetei vannak, úgyhogy betuszkoltuk a szobájába két hétre. Fertőtlenítettük az egész lakást, és halálra voltunk rémülve. Legalábbis én, mert az én dolgom volt őt ellátni: föl-le rohangáltam megrakott tálcákkal a két szint között.
A férjemnek is volt lehetősége home office-ban maradni, a lányom pedig, aki az érettségire készült, pár nap múlva szintén átkerült digitális üzemmódba, amikor bezártak az iskolák. A matektól eléggé fél, azóta, hogy a fiúk próbáltak segíteni neki, és volt néhány online órájuk is, kicsit megnyugodott, de nagyon szeretne már túl lenni rajta. A tanáraiktól is kaptak bátorítást, próbálták tartani bennük a lelket. Rengeteg beadandót is kellett írnia, még testnevelésből meg életvitelből is, ami tényleg agyrém!
A tanárok úgy oldják meg ezt a helyzetet, ahogy tudják, de azért azt gondolom, az én lányomnak, aki amúgy is sportol – régen rendszeresen járt táncolni, de szokott itthon is –, hasznosabb lett volna, ha a tesi beadandóra fordított időben inkább mozog. Óvónőképzőbe készül, ahová túljelentkezés van, és eltörölték az alkalmassági vizsgát, úgyhogy nem tudjuk, mi alapján fognak szelektálni.
Problémamegoldó stratégiák
Nagyon furcsa nekem, hogy most mindenki itthon van. Korábban a férjem már korán elindult dolgozni, hogy elkerülje a reggeli csúcsot, és én is felkeltem vele együtt fél 6-kor. Miután elment, elvittem a gyerekeket autóval. Amúgy tíz perc séta lenne mindkettőjüknek a suli, de én akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy odaértek. Most, hogy mindenki itthon van, még a takarítás is más, hiszen mindig valaki lábatlankodik körülöttem. Sütni-főzni is gyorsabb és könynyebb egyedül. Legalább négy éve nem vettünk bolti kenyeret, és tíz éve sütök házi kalácsot, süteményt viszont nem. Így, mivel Ádám fiam imádja az édességet, kénytelen volt amatőr cukrásszá kiképezni magát. Mindig is vágytam arra, hogy a kis családom rendezgetésén kívül mást is csináljak. Így született például az Érdcenter.hu, a mi ötödik gyerekünk.
2003-ban költöztünk Érdre, és két évvel később ismertük meg igazán, amikor informatikus férjemnek bokaszalag-szakadása lett, és fekvőgipsszel ágyban kellett maradnia. A reggelizőtálcára kérte a laptopját, és kitalálta, hogy megold egy szakmai problémát. Akkoriban még a keresők nem tudták a helyén kezelni a mi városunk nevét, és mindenkinek, aki beírta a szót, kihozott minden olyan hirdetést, amelyben az „érdeklődni” szót érd.-nek rövidítették. Aztán a problémamegoldásból kinőtt egy érdi információs portál. Nem akartunk mást, csak tudni, mi minden van Érden, hol fogjuk fölnevelni a gyerekeinket.
A férjem volt a fejlesztő, én meg a tartalomkészítő. Jártam sajtótájékoztatókra, városi eseményekre – már amire tudtam, hiszen délben mennem kellett az oviba a gyerekekért –, írtam kulturális és természeti értékekről, telefonáltam, fotóztam. Még fotópályázatot is szerveztünk. Most pár éve már nem frissül az oldal, de megválni sem szeretnénk tőle.
Hogyan nyomtass otthon Mózest?
Mindennapi tevékenységeim közé tartozik az is, hogy reggel, mikor magamra maradok, leülök a számítógép elé. Már januárban mondtam a férjemnek, hogy ez a vírus, ami Kínában tarol, minket sem fog kímélni. Éreztem, hogy egyre inkább belepörgetnek a hírek valami tehetetlen depresszióba. Én a félelmeimtől úgy tudok szabadulni, hogy csinálok valamit. Olvastam arról, hogy egy cég elkezdett 3D nyomtatóval arcpajzsot gyártani. Beszélgettünk a férjemmel, hogy hiszen nekünk is van ilyen nyomtatónk, nem lenne bonyolult arcpajzsot készíteni. Legalább az érdi orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, akiket egy sima maszk nem véd meg a fertőzéstől, ha valaki arcon tüsszögi őket.
A 3D nyomtató nagyon hasznos masina különböző térbeli tárgyak nyomtatására. Lehet találni a neten népszerű 3D-objektum lelőhelyeket, vagy akár saját magunk által tervezett objektumokat is nyomtathatunk. Magát a nyomtatást úgy kell elképzelni, hogy egy műanyag olvasztására alkalmas fej mozgatásával „vonalakat húzogatunk” egy felületre. Az egymás tetejére épülő rétegek pedig kiadják a tárgy térbeli formáját. Már a gyerekeim is tudnak vele bánni: az egyik fiam például sárkányfigurát is tervezett, maga nyomtatta ki és festette le. A férjem japán lámpást készített így, ami régóta a szívem vágya volt. Tett bele LED égősort, amit úgy programozott, mintha egy szál gyertya égne benne.
A lányommal szoktunk képeket festeni, és a drága keretezést is ki tudjuk váltani azzal, hogy a 3D nyomtatóval készítünk kereteket, lekenjük üvegfestékkel, amitől olyan, mintha régi fakeret lenne. Nagy
becsben tartjuk a masinát, el is neveztük Michelangelónak, amit azzal érdemelt ki, hogy kinyomtattam vele a Mózes-szobrot, készen talált minta alapján.
Lett egy jó csapat
Ezek után az arcpajzsot tartó fejpánt nem tűnt nagy feladatnak. A pánt két végén kiálló fülek segítik a rögzítést, ehhez kellett gomblyukas gumi, úgyhogy megnéztem az érdi házhoz szállítók listáján, van-e méteráru bolt. Így találtam rá Varga Andreára, felhívtam, hogy szeretnék érdi orvosoknak arcpajzsot készíteni, tud-e árkedvezményt adni. Azt mondta, persze. Abban is segített, milyen anyagot tegyünk a fejpánt alá, amitől kényelmesebb lesz. Balla Imrével is felvettük a kapcsolatot – ő a kerületi önkormányzati képviselőnk –, hogy segítsen a szervezésben.
A fejpánthoz kétféle prototípust készítettünk. Imre segítségével jutottunk el a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatójához, Bárány Zsolthoz, és orvosigazgatójához, dr. Szakács Ferenchez, akik kiválasztották a megfelelőbbet, és kértek belőle 20 darabot. Egy papírboltból szereztem hozzá megfelelő fóliát, így ismerkedtem meg Darvas Emesével. Rendelt nekünk fóliát, még jobb minőségűt is, mint amilyet kértünk, nagykereskedelmi áron. Az alapanyagot, tehát a műanyag tekercset is olcsóbban tudtuk beszerezni. Készítettünk először 20 darabot a „Romicsnak”, és Imréék szóltak, hogy kellene még nyolcvan az ügyeletekre, valamint a házi- és gyermekorvosi rendelőkbe is.
Megrémültem, mert sok ideig tart annyit kinyomtatni, viszont mielőbb készen kellett lenni. Kerestünk még olyan embereket, akiknek van 3D nyomtatójuk, így került a csapatba Erősné Bíró Imola és Lukácsi Gergő. Hargas Ildikó lyukasztgatta a fóliákat és szerelte készre az arcpajzsokat. Mire készen lett a száz arcpajzs, jó csapat kovácsolódott belőlünk. Persze volt olyan érdi polgár, akit a közösségi oldalon az érdekelt a legjobban, ki állta a költségeket. Kaptunk anyagi felajánlásokat is, de azt mondtam, költsék inkább másra, krumplira, lisztre, rászorulók részére. Nagyon jólestek a pozitív visszajelzések. Amikor fáradt vagyok, ezeket elolvasgahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg. Jó érzéssel tölt el a gondolat, hogy talán ez a kis csapat is tehetett valamit, de közben azt kívánom, bár ne lett volna rá szükség. Örülök, hogy legalább Érden nem fajult politikai játszmává a vírushelyzet, hanem mindenki megteszi, lehetőségéhez mérten, amit tud.
