22_03_29_erdmost_nincskep

Falmászástól a hangfürdőig

22_03_29_erdmost_nincskep

Falmászástól a hangfürdőig

Hétfőn megkezdődött a XXII. Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozata. Idén is számtalan előadás, bemutató és gyakorlati foglalkozás várja az óvodapedagógusokat, és - előzetes egyeztetés, bejelentkezés alapján - az érdeklődőket is. A program a pedagógusok mentális egészségének megőrzésére is fókuszál.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétfőn megkezdődtek az Óvodai Szakmai Napok. A rendezvénysorozatot 22. alkalommal rendezik meg az érdi önkormányzati óvodák, azzal a céllal, hogy átadják egymásnak a jó gyakorlatokat, különféle előadásokon, workshopokon, továbbképzéseken vehetnek részt, szakmai kapcsolatokat építhetnek ki.

A kezdeményezés országosan is egyedülálló; vannak természetesen más településen is szakmai napok, de az érdi interaktív, több héten át tartó és minden önkormányzati óvodát felölelő rendezvénysorozathoz fogható nincs. Szervezésében minden tagóvoda aktívan részt vállalt.

Mint Vincze Beáta, a Szivárvány Óvoda intézményvezetője a megnyitó rendezvényen az ÉrdMostnak elmondta, a programok idén is nagyon színesek, változatosak; előadókat is hívtak, de az óvónők maguk is szerveznek bemutató foglalkozásokat.

– Fontos, hogy a pedagógusok egymás munkáját is láthassák, de az is, hogy aktuális témákban szakemberek nyújtsanak segítséget a kollégák számára – jegyezte meg Vincze Beáta.

A rendezvények előzetes egyeztetés, bejelentkezés alapján az érdeklődők (pedagógusok, szülők) számára is látogathatók.

Az Óvodai Szakmai Napok háromnapos akkreditált továbbképzéssel zárul majd, amit az önkormányzat finanszíroz, témája a Magyar Mozgáskotta Módszer lesz.

A megnyitón Tetlák Örs alpolgármester is köszöntötte az óvodapedagógusokat. Utalt arra, hogy a képviselő-testület február 27-ei döntése alapján emelkedik a közalkalmazottak fizetése: 100 ezer forint cafeteriát és keresetkiegészítést is kapnak (ez információink szerint mintegy 25 ezer forintot jelent az óvodai dolgozók számára).

Mint mondta, szeretnék a gyermekekkel foglalkozók, illetve szociális területen dolgozók munkáját sokkal jobban elismerni, megbecsülni, mint az korábban történt. Ami az intézmények eszközigényét illeti, mindent meg fognak tenni azért, hogy méltó körülmények legyenek mindenhol, „nemcsak a szakmai elvárásoknak, hanem a saját igényeinknek megfelelően” – tette hozzá.

 

XXII. ÓVODAI SZAKMAI NAPOK
2020. MÁRCIUS 2-13.

     

2020.03.02

hétfő

10:00

Érdi Szivárvány Óvoda Erdőszéle Tagóvoda

MEGNYITÓ 

Kommunikáció az autistákkal

Előadó: Csuhanicsné Bakos Ildikó  – Gyógypedagógus

2020.03.03

kedd

9:00

Érdi Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodája

Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború

Előadó: Dr. Damói Tibor – Holisztikus orvos

2020.03.04

szerda

9:00

Érdi Sivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda

„Egészséges életmód és mozgás az óvodában”

Bemutató foglalkozást tart: Lörinczné Prepszent Andrea – óvodapedagógus

2020.03.05

csütörtök

9:00

Érdi Kincses Óvoda Kutyavári Tagóvodája

Mandinka-fejlesztő játék bemutatása

Előadó: Magyarné Willinger Andrea – Vezető óvodapedagógus

2020.03.06

péntek

9:00

Érdi Szivárvány Óvoda Kisfenyves Tagóvoda

„Afgés módszer” – A felnövekvő generációért és segítőiért

Előadó: Antal Ágnes – 

13:00

Érdi Kincses Óvoda Tündérkert Tagóvodája

Óvodapedagógusok mentálhigiénés egészségének megőrzése-Hangfürdő

Előadó: Szunyogh János – spirituális tanácsadó, Mészárosné Fazekas Andrea- Hangfürdő- vezető

A résztvevőknek hozniuk kell: polifoam matrac, váltócipő, kényelmes ruházat

2020.03.09

hétfő

9.00

Érdi Szivárvány Óvoda Meseház Tagóvoda

Mászófal terápia az óvodában- fejlesztő falmászás

előadó: Fenyvesi Zsolt – testnevelő, gyógy-testnevelő és mászófalterapeuta 

Figyelem! A kedves résztvevőknek puhatalpú cipő (tornacipő) szükséges

2020.03.10

kedd

9.00

Érdi Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda

Játékos mozgásfejlesztés az óvodában 

Előadó: Gergely Ildikó – 

2020.03.11

szerda

9:00

Érdi Kincses Óvoda Fácán Tagóvodája

Textilszobrászat

A tevékenységet vezeti: Rudolf Piroska- textilszobrász

A résztvevőknek hozniuk kell hajszárítót, kötényt, gumi kesztyűt

13:00

Érdi Kincses Óvoda Fácán Tagóvodája

Textilszobrászat

A tevékenységet vezeti: Rudolf Piroska- textilszobrász

A résztvevőknek hozniuk kell hajszárítót, kötényt, gumi kesztyűt

2020.03.12

csütörtök

10.00

Érdi Kincses Óvoda Harkály Tagóvodája

Beszédészlelés, beszédmegértés

Előadó: Rajné Pásztor Viktória- Logopédus

2020.03.13

péntek

9:00

Érdi Kincses Óvoda 

Szenzoros integrációs mozgásterápiák

Előadó: Bősenbacher Timea – konduktor, Pfaffensot manuálterapeuta (SZRT), Ayres

10:30

Érdi Kincses Óvoda 

Szép szóval: a gyermeki beszédfejlődés megsegítése

Előadó:Hegedűsné Kelemen Éva – szakvizsgázott gyógypedagógus-szurdologopédus 

13:00

Érdi Kincses Óvoda 

A mese és a játék kapcsolódási pontjai- Mesét másként módszer

előadó: Kerekes Valéria- egyetemi tanár

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email