22_03_29_erdmost_nincskep

Tudatos jelenlét

22_03_29_erdmost_nincskep

Tudatos jelenlét

A rohanó hétköznapokban egyre ritkább, hogy csak a jelen pillanatra figyelünk. Nyomaszt a tegnap, aggaszt a holnap, kapkodunk, mindent csinálunk, de semmit sem igazán belefeledkezve. Pedig lehet ezt másképp is – hogy hogyan, abból egy műhelygyakorlaton kaptunk ízelítőt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mennyire más átélni a pillanatot, mint túlélni a délelőttöt. Hagyni, hogy egy sietős uzsonna helyett egy szem gyümölcs íze, illata, tapintása betöltse érzékszerveinket. Odafigyelni a lélegzetünk ritmusára. Tudatosan jelen lenni, kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből – legalább egy kis ideig. Ebben segíthet a Mindfulness technika – ezt tudatos, illetve éber jelenlétként szokták fordítani. Hogy ez mi pontosan, és hogyan alkalmazható, arról Vid Natasa tanácsadó szakpszichológus, Mindfulness tréner tartott egy kétórás, térítésmentes workshopot Érden.

Bár a műhelymunkát a sajátos nevelési igényű gyermekek szüleiből alakult Életfa Csoport Egyesület szervezte, az minden érdeklődő számára nyitott volt.

– A Mindfulness azt jelenti: jelen vagyunk a pillanatban, és érzékszerveinkkel megéljük, ami éppen történik. Manapság nagyon zsúfoltak a mindennapjaink; gyakran az érzelmeinket sem tudjuk megfelelőképp kezelni. Ez a módszer segít lecsendesedni, észrevenni, mi zajlik bennünk. Nagyon jól alkalmazható a stressz kezelésére, de egyéb esetekben is – mondta lapunknak Vid Natasa, aki úgy látja: a gyerekek is nagyon túlhajszoltak, és ha épp nem iskolában, különórán vannak, a számítógép előtt pörgetik tovább magukat, ami nagyon leterheli az idegrendszert. A Mindfulness nekik és a szülők számára is ajánlott. – Ha közösen tudják gyakorolni, akkor még nagyobb lesz a siker, főleg, hogy így a felnőttek támogathatják a gyerekeket – tette hozzá a szakember. Mint elmondta, az ország számos pontján tartanak ilyen tréningeket, ő maga is szervez Érden.

– Ebben a két órában ízelítőt adtam az érdeklődőknek a módszerről. Bemutattam röviden, hogy hol, milyen esetekben alkalmazzák, és kipróbáltunk pár gyakorlatot, amit akár már most be tudnak építeni az életükbe, ha szeretnék. Persze ez csak egy kóstoló volt, hiszen maga a tréning nyolc héten keresztül, heti két-két órában zajlik, és egy gyakorlónappal zárul. Nemcsak arról van szó, hogy különféle technikákat gyakorlunk, hanem megpróbáljuk azokat rendszeressé tenni, beépíteni a mindennapokba, hiszen csak ez hoz valóban eredményt – hangsúlyozta a pszichológus.

– A Mindfulness nemcsak technikák sorozata, hanem olyan erőt, szemléletet adhat, ami segít feltöltődni, és kezelni a mindennapok stresszhelyzeteit – zárta szavait.

Az Életfa csoport elnöke, Ömböli Ágnes lapunknak azt hangsúlyozta: a kacifántos gyerekeket nevelő szülőknek nagy pszichés megterhelést jelent szembesülniük azzal, hogy a várva várt gyermek nem átlagos fejlődésű. Fel kell dolgozniuk a veszteséget, gyászolnak, ami erős sokk a szervezetüknek, és kihathat a későbbi életükre is.

– Egyéb problémákkal is szembe kell néznünk: a kacifántos gyerekek nagyon sokat betegek, gyakran kerülnek kórházba, fejlesztő foglalkozásra kell járni velük, olyan élethelyzeteink vannak, amelyek előre nem kiszámíthatóak és amelyekre nincsenek fekete-fehér válaszok. Sok stresszes, megoldandó helyzet elé állítanak minket a hétköznapjaink – tette hozzá Ömböli Ágnes, aki régóta szeretett volna megismerni egy olyan technikát, ami segíthet a stressz oldásában, és amit akár a gyerekkel közösen is gyakorolhatnak otthon.

A Mindfulness-workshop iránt nem csak a kacifántos gyerekeket nevelő szülők érdeklődtek; nyitott program lévén eljöttek mások is.

– Én már részt vettem egy budapesti kurzuson, és nagyon élveztem. Jól felépítették, lépésről lépésre, és otthon is gyakorolni kellett. Segített a mindennapokban, és nemcsak a stresszoldásban, hanem a figyelem fókuszálásában, az ellazulásban is. Sajnos, az a kurzus számomra megszakadt; nagyon örültem, hogy itt Érden adódott ez a lehetőség – mondta az egyik résztvevő, aki a serdülő lányával vett részt a fővárosi workshopon. – A mai napig szoktunk együtt gyakorolni – mondta mosolyogva. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email