22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: rangadó a Népligetben!

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: rangadó a Népligetben!

A K&H női kézilabda liga 14. fordulójában, január 22-én, 19.30-tól az Elek Gyula Arénában vív meg az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ÉRD. A mérkőzést a Duna World élőben közvetíti!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Megkezdi a bajnokság második felét a tabella negyedik helyén tíz győzelemmel és három vereséggel álló ÉRD, amely a nagy januári-februári hajtásban a második helyezett FTC-vel vív idegenbeli rangadót.

A két csapat az új szezon nyitófordulójában találkozott egymással, akkor az ÉRD ugyan hazai környezetben alaposan megszorongatta a fővárosi zöld-fehéreket, ám Elek Gábor együttese végül 31–28-as győzelemmel tett szert a két pontra.

Az FTC ugyan jelenleg a tabella második helyét foglalja el, azonban az őt üldöző Siófok, ÉRD, DVSC triónál két mérkőzéssel többet játszva vezet négy, öt, illetve nyolc ponttal. Háfra Noémiék ennek ellenére tizenöt találkozójukon tizenegyszer nyertek, a Győr elleni hazai vereség mellett viszont meglepően sokszor, háromszor is döntetlent játszottak: hazai pályán a Debrecennel, idegenben pedig a Siófokkal és az MTK-val is megosztoztak a pontokon.

Ennek ellenére az FTC új éve jól indult, hiszen az év végi Győr elleni vereség óta az említett MTK elleni iksz mellett a Fehérvárt, a Békéscsabát, a Kisvárdát és a Szombathelyt is magabiztosan győzte le.

A Bajnokok Ligájában pedig csak január 25-én indul újra a küzdelem – az FTC január 25-én, 16 órától épp Érden vív meg a román CSM Bucurestivel.

A két csapat eddig 21 alkalommal találkozott egymással az NB I-ben, ezek közül tizenkilencet nyert meg az FTC. Az ÉRD előbb a 2012/2013-as, majd a 2016/2017-es idényben győzte le – hazai pályán – a zöld-fehéreket, emellett felkészülési találkozón épp a most zajló szezon előtt játszottak 29–29-es döntetlent a felek.

Az FTC legeredményesebb játékosa az idei szezonban a 15 meccsen 86 gólig jutó Klujber Katrin, ám őt hat gólos lemaradással követi Háfra Noémi, míg a házi góllövőlista dobogójának alján a 76 találatot jegyző Lukács Viktória áll. A Fradi erejét mutatja, hogy a három legeredményesebb játékos mögött Kovacsics Anikó, Schatzl Nadine, Márton Gréta, Danick Snelder, Klivinyi Kinga és Pásztor Noémi is már (bőven) húsz gól felett jár az NB I-ben.

Az ÉRD-nél is hasonlóan szoros a házi góllövőlista, hiszen Alexandra Nascimento és Tóth Gabriella holtversenyben vezet 13 meccsen lőtt 67-67 góllal, ám Markéta Jerábková (53) és Szabó Laura (42) eredményes szereplése mellett Jovana Kovacsevics 34-szer, Bízik Réka és Kiss Nikoletta 32-32-szer, Jelena Lavko és Schatzl Natalie 28-28-szor, Kisfaludy Anett pedig 24-szer talált az ellenfelek kapujába.

A január 22-én, 19.30-kor a népligeti Elek Gyula Arénában rendezett FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD mérkőzést a Bíró Ádám, Kiss Olivér játékvezetői páros vezeti. A mérkőzést a Duna World élőben közvetíti.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
01.22., 19.30:
FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (tv: Duna World)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email