22_03_29_erdmost_nincskep

Adóváltozások 2020-ban

22_03_29_erdmost_nincskep

Adóváltozások 2020-ban

Az Országgyűlés három lépésben módosította a 2020-ra vonatkozó adószabályokat, volt, amit még nyáron léptettek hatályba, de vannak olyanok is, amelyek idén januártól érvényesek. Az új adószabályok érintik egyebek között a személyi jövedelemadót, és az egészségügyi szolgáltatási járulékot is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Aki 12 évig jogosult volt családi pótlékra 4 vagy több gyermek után, az 2020. január 1-jétől adóalap-kedvezményt kap, vagyis nem kell tovább fizetnie személyi jövedelemadót a megszerzett jövedelem után – mondta el lapunknak Salgó Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense. Mint megtudtuk, ezt a változást főként a februári fizetések kiutalásánál fogják érzékelni az érintettek.

– A járulékok közül az egyik legfontosabb az egészségügyi szolgáltatási járulék, amely 7500 forintról 7710 forintra nőtt január 1-jétől. Ez azért aktuális és érdekes, mert azoknak a diákoknak, akiket nem vettek fel a felsőoktatásba, december 16-tól már saját maguk után kell fizetni a járulékot és kérvényezniük kell ezt a NAV-nál egy egyszerű formanyomtatvány benyújtásával – emelte ki Salgó Attila.

Tavaly júliustól változott a szociális hozzájárulási adó, 18,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent. A jelenleg megkülönböztetett nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék és munkaerőpiaci járulék megszűnt, egységesen 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék lesz belőlük. – A 10 százalékos nyugdíjjárulék ugyanakkor továbbra is alkalmazható lesz bizonyos esetekben. Illetve az idősebb korosztályt érinti az is, hogy valamennyi dolgozó nyugdíjast meg fogja illetni a járulékmentesség január 1-jétől – tette hozzá a sajtóreferens.

Salgó Attilától azt is megtudtuk, hogy a legfontosabb változás a vállalkozásokat érinti, január 1-jétől megszűnt ugyanis az egyszerűsített vállalkozói adónem, az alanyi adómentesség választását pedig jelezni kell a NAV-nál. Amennyiben valaki megfeledkezik erről, azt a NAV besorolja az adótörvények szerinti megfelelő adózási formába.

– A katások esetében egyelőre nem változnak a korábbi járulékfizetési sávok, arra érdemes figyelni, hogy aki az 50 ezer forintos sávban adózik, azok esetében a nyugdíjjárulékokat nem 100 százalékosan veszik figyelembe. Aki 10 évig fizeti az 50 ezres sávban a katát, az a nyugdíjban csupán 6,6 évnek számít majd. Évente nagyjából 14 ezer katás vállalkozót vizsgálunk meg, ez a jövőben sem fog változni – hangsúlyozta Salgó Attila.

Hozzátette, hogy az eva megszűnésével összefüggésben a kisvállalati adó is csökken.

– A lakóingatlanok értékesítése 2020-tól ismét 27 százalékos áfával adózik. Sokakat érint még, hogy nő a cigaretta és dohánytermékek jövedéki adója – tette hozzá a sajtóreferens. Salgó Attila továbbá azt is elmondta, hogy 2020-tól a vállalkozóknak a kiállított számlák áfatartalmáról is jegyzéket kell vezetniük, júliustól pedig a NAV-nak valamennyi számláról adatot kell küldeni elektronikusan, vagyis teljesen transzparenssé válik az üzleti élet. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email