– A tény közismert: önt tavaly október 13-án a teljes ellenzéki összefogás eredményeként polgármesterré választották. Azt viszont nem biztos, hogy mindenki pontosan tudja – annak ellenére, hogy igyekszik minél nagyobb nyilvánosságot adni a munkájának –, ki is valójában Csőzik László, hogyan került több mint másfél évtizeddel ezelőtt az érdi közéletbe?
– Bajáról származom, ahonnan a pécsi egyetemi évek után Budapestre kerültem, itt kezdtem jogi pályámat ügyvédjelöltként. Családi kötelékeim miatt a mai napig gyakran megfordulok szülővárosomban. Érdre a Duna közelsége, Bajára hasonlító „aurája”, valamint az vezetett, hogy itt engedhettem meg magamnak azt, hogy családi házat vásároljak. Politizálni az SZDSZ ifjúsági szervezetében kezdtem, ahol szinte rögtön a sűrűjébe csöppentem, hiszen kapacitáltak, induljak el a 2002-es országgyűlési választásokon. Így én lettem az érdi választókörzet jelöltje, ezzel kerültem be a város közéletébe. A parlamentbe ugyan nem jutottam be, de az abban az évben rendezett önkormányzati választáson képviselőnek választottak, köszönhetően az akkori MSZP–SZDSZ koalíció elsöprő választási sikerének. Akkor az M7-esen túli választókörzetben indultam, és nem kisebb ellenfelet sikerült legyőznöm rögtön kezdésnek, mint T. Mészáros Andrást, ráadásul meglehetősen magabiztosan, 51–18 arányban nyertem el a képviselői helyet.
– Nem csak képviselő lett, de alpolgármester is a szocialista városvezető mellett.
– Ez meggyorsította számomra a város közéletébe történő beilleszkedést. Máig azt gondolom, hogy az egy sikeres, vállalható ciklus volt, sok mindent elindítottunk, pedig még nem igazán voltak EU-s források.
– Az MSZP–SZDSZ helyi együttműködése viszont nem volt igazán sikeres…
– Igen, 2006-ban, a választások előtt koalíciós vitáink voltak a szocialistákkal. Kértük, hogy jelöljenek más polgármestert, azonban erre nem mutattak hajlandóságot, ezért a külön indulás mellett döntöttünk. Természetesen nem szerettük volna, ha miattunk győz az akkori Fidesz–KDNP, így a külön indulást annak tudatában tartottuk fenn, hogy a választások előtti utolsó hétvégén készített felmérések szerint – amit azért rendeltünk meg, mert semmiképpen sem akartuk veszélyeztetni a koalíciós győzelmet – az MSZP jelöltje nélkülünk is fölényesen nyert volna. A biztonság kedvéért a választás előtti napokban újra megkíséreltem a politikai partnereinkkel megegyezést – sajnos sikertelenül.
– Az eredmény ismert, hatása máig tartó volt. De ismert az is, hogy ön a fideszes T. Mészáros András mellett vállalt alpolgármesterséget.
– Akik nem ismerik közelebbről a konkrét történetet, sokszor támadnak ezzel, még azt is meg szoktam kapni, biztos a sarzsi reményében tettem. Pedig szó sincs ilyesmiről! 2006 és 2010 között egy állami vállalatnak voltam igazgatója, államtitkári juttatásokkal. Ezen pozíció mellett vállaltam el, hangsúlyozottan társadalmi megbízatásban – és csak 2007 derekától – az alpolgármesterséget. Politikai koalíciót nem kötöttünk, igazából azért volt szükség a szerepvállalásomra, hogy komoly összekötő kapocs legyek az akkori szocialista–liberális kormányzat és az akkor ellenzéki párt által vezetett önkormányzat között. Ez azért is látszott célszerűnek, mert az akkori pályázati pénzek felett diszponáló regionális fejlesztési tanácsban képviseltem a várost.
– Közben megalapította a 2030 egyesületet, amellyel választási lehetőséget akartak kínálni a középen állóknak, ami a folyamatos közgyűlési jelenléthez elég volt. A legutóbbi országgyűlési voksoláskor aztán bebizonyosodott, hogy a részleges összefogás kevés, sikertelenül szállt ringbe a mandátumért.
– Mostanra mindenki megértette, hogy az önkormányzati választáson csak a teljes ellenzéki összefogás hozhat sikert, és itt ellenzéki alatt nem csupán a pártokat, hanem a közéletben aktív civil szervezeteket is értem. Így lehettem pártonkívüliként kilenc szervezet közös jelöltje. Természetesen ennyi szervezet esetén nem könnyű elindulni… Hogy mást ne mondjak, a választások előtt öt héttel még nem álltunk nyerésre. A program összeállítása azonban könnyen ment, mert egyetértettünk abban, mit kell csinálni. Megjelenésünkben és üzeneteinkben teljesen újszerű volt a kampányunk, és kifejezetten izgalmas volt átélni a nagy küzdelmet. Hogy érzékeltessük egy picit, tartottunk például több mint harminc utcafórumot, elmentünk az emberek közé, és megmutattuk, hogy a kivagyi, úrhatnám és újdzsentri tempó helyett lehet normálisan, partnerként is viselkedni azoknak, akik a városvezetésre szeretnének szerződni. Kiteregettük a fideszes városvezetés viselt dolgait, majd miután ezen felbátorodva egyre többen és többen kerestek meg minket azzal, hogy mi ment a városházán az elmúlt években, az utolsó hetekben intenzív támadást intéztünk ellenük az országos médiában is. Minden héten legalább két olyan ügyet tálaltunk, amelyekre valójában nem tudtak reagálni, jóformán nem is védekeztek. A célegyenesben ráéreztünk, hogy mi foglalkoztatja igazán az érdieket, és sorra rúgtuk a gólokat.
– Például a csatornapénz…
– Valóban ez volt az egyik központi kérdés, amibe lépten-nyomon belebotlottunk. Az érdiek mindenhol azt kérdezték: hol a pénzük, mire költötték? Úgy érezték, hogy megvezették, becsapták őket, ráadásul süket fülekre találtak, ha ezt firtatták. Tényfeltáró újságírók kiderítették, hogy például egy 1,5 milliárdos közbeszerzési bírságot a Miniszterelnökség fizetett ki a város helyett, vagy volt egy bő milliárd forint értékű önrészpályázatunk, melyet megnyert a város, és volt ugye az elhíresült úgynevezett B program, amit a kormánypárt erőltetett át 2014 májusában, hogy a társulati pénzeket mind elköltsék nem szorosan a csatornázáshoz kapcsolódó beruházásokra. Mindehhez társult a túlárazottnak tűnő kivitelezés és a hatalomhoz közeli cégek mohó szerepvállalása is – vagyis összességében ez egy panamagyanús üggyé vált lakosság szemében. Mi azt ígértük, hogy megvizsgáljuk az önrész felhasználásának a szabályosságát, és hogy voltak-e visszaélések. Ezt az ígéretet tartani fogjuk, mindent elkövetünk, hogy a visszajuttassuk a volt társulati tagoknak a visszajáró összeget. Természetesen ez a pénz ebben a pillanatban nem áll rendelkezésre, hiszen elköltötték, így ennek meg kell találni majd a forrását. Az első félévben átvizsgáljuk a teljes programot, amelyben számítunk az állam aktív közreműködésére, s ezzel párhuzamosan megvizsgáljuk, hogy ebben a ciklusban milyen formában tudjuk visszajuttatni az így jogosan visszajáró pénzt.
– Addig is, azt a bizonyos 13-14 ezer forintot, amit maradványként kiszámoltak, megkapják a társulati tagok?
– A csatornatársulat az önkormányzattól független szerv, nincs hatásköröm a folyamatokra, tehát nem a Városháza utalja vissza a pénzeket, de úgy gondolom, igen, mennie kell, meg kell kapniuk az igénylőknek.
– A kampány az ígéretek időszaka. Azóta viszont már a teljesítés áll a figyelem középpontjában. Első lépésként az építményadót engedik el a nyugdíjasok adott körének, erről e lapszámunk egy másik helyén, a közgyűlési tudósításban bővebben olvashatnak, amint arról is, hogy a kérdésben az ellenzéki frakció vitát generált. Kézenfekvő a kérdés, noha a közgyűlésben biztos többségük van, hogyan lehet együttműködni a régi vezetéssel, illetve a jelenlegi országgyűlési képviselővel.
– Számos gesztust tettem a legyőzöttek felé, békejobbot nyújtottam a leváltott polgármesternek: megkaphatta a legfontosabb bizottság vezetését, minden megnyilvánulásomban az együttműködés fontosságáról beszéltem. Világossá tettem, hogy minden érdi polgármestere kívánok lenni, és hogy nincs bal vagy jobb, az itt lakók érdeke az első. Arra számítottam, hogy a választási eredmények okozta trauma feldolgozása után kialakítható velük egy konstruktív együttműködés, azonban ez a részükről még várat magára. Miután azonban rengeteg támogató üzenetet, kézfogást, biztatást kapok magukat jobboldalinak tartó szavazóktól is, kevéssé foglalkozom vele, és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sok érdi értékeli azt, hogy a „pártok felett állva” az egész város polgárságát kívánom szolgálni, képviselőtársaimmal egyetemben, ráadásul nem valami magas lóról beszélve, hanem egyként közülük. Sajnálom, hogy például gyalázkodásba menekülnek a Facebookon, talán ehhez hozzájárul a két folyamatban lévő rendőrségi nyomozás, illetve az is, hogy az előző polgármester idején folytatott beruházásokkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt indított a minap az EUTAF (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság – a szerk.) nevű ellenőrző szerv egy komoly szankciókkal fenyegető eljárást.
– Visszatérve még az adókhoz és a kampányhoz: többször elhangzott, hogy a város iparűzési-adóbevételét növelni kell, ennek alapján sokan adóemelést vizionáltak.
– Ezt az adófajtát, ha akarnánk, sem tudnánk emelni, mert már régóta a lehető legmagasabb, kétszázalékos kulcs van érvényben. Amikor a bevétel növeléséről beszéltem, akkor az adófizetők számának a bővítésére, illetve a meglévők bevételének növelésére gondoltam. El kell érni, hogy minél több nagy árbevételű cég települjön Érdre. Erre a célra kiválóan alkalmas az M6-os, a 6-os és a 7-es út közötti terület, ahol a lakott övezetektől távol jelentős szabad terültek vannak. Való igaz, ezek között kevés az állami vagy önkormányzati ingatlan. Ezeket a célokat kell szem előtt tartanunk, mert Érd csak akkor fog tudni jól működni és fejlődni.
– Mit tud tenni ennek érdekében az önkormányzat?
– Ez az ország egyik legelőnyösebb fekvésű területe, három autópálya, két nemzetközi vasútvonal, egy nemzetközi folyam és nem utolsó sorban a főváros közelsége jellemzi. Sok munkával egy aktív beruházásélénkítő fejlesztéspolitikát kívánunk meghonosítani. Hogy ennek van létjogosultsága, arra vonatkozóan jelzésértékű, hogy csak ezen a héten hárman kerestek már meg azzal, hogy szívesen idetelepülnének. Ugyanakkor Érden belül is van mozgás, pl. a tétényi határban működő gyógyszeripari üzem egy előnyösebb területen jóval nagyobb kapacitású gyártóhelyet tudna kialakítani, és mi ebben támogatjuk. Figyelünk majd arra, milyen nemzetközi cégek készülnek Magyarországra települni, s ezek közül, ki az, akit ide tudunk csábítani. A jelenlegi 2,6 milliárd forintnyi iparűzési adót legalább 4–5 milliárdra fel kell tornászni, és ez az a cél, amit – ha nagyon ügyesek, nagyon kitartók és nagyon szerencsések vagyunk – akár egy ciklus alatt el lehet érni. A lehetőségekre csupán egy példa: a harmad akkora lakosságú Budaörs a maga 9–10 milliárdos bevételét ugyanebből az adónemből szedi be. Talán egy kis történelmi visszatekintéssel gondoljunk arra, hogy ide a Károlyi-féle betelepülések óta özönlöttek a beköltözők, de a szükséges infrastruktúra – út, csatorna, vízelvezetés – nem épült ki, Miután sohasem voltak jelentős helyi adóbevételek, a hiány és az elmaradás ebből következően folyamatosan halmozódott. A népességnövekedésből következően viszont egyre nagyobb terhet jelentett és jelent az intézmények – oktatás, művelődés, sport, egészségügy – működtetése, ami ebből kifolyólag a fejlesztések elől viszi el a pénzt. Ma Érd évi 14-15 milliárd forintból működik, ebből fejlesztésre jószerivel semmi sem jut. Minden erőnkkel azon kell hát lennünk, hogy az eddig megszokott tyúklépések helyett öles ugrásokkal növeljük a város, fejlesztésére fordítható bevételeit.
– Mindezt akár újévi kívánságnak is felfoghatjuk. Polgármesterként – immár nem kampányszlogenként – mint kíván és ígér az érdieknek 2020-ra?
– Januárban elindítjuk végre a megígért átfogó vizsgálatokat a napvilágra került kétes ügyekre és főképp a csatornázásra fókuszálva. Folytatjuk a megkezdett pályázati projekteket, illetve tervezzük, hogy elindítunk egy útprogramot is. A mindennapokban pedig odafigyelünk minden lakossági észrevételre, panaszra, de legfőképpen arra, hogy Érd rólunk szóljon, mindent megteszünk annak érdekében, hogy igazi közösséggé váljon és pezsegjen a város. Már a télen is ezért rendeztük meg az adventi korcsolyázást, adtunk be direkt pályázatot Brüsszelbe, s töröltük el a kevésbé tehetős nyugdíjasok ingatlanadóját. A cél az, hogy fiatalok, idősebbek egyaránt alappal érezhessék, hogy Érd egy menő hely, ahol jó élni és nem csupán aludni jövünk haza. Remélem, hogy 2020 végén nagyon sok érdi tapasztalja majd azt, hogy valóban elindultunk ebbe az irányba.
