22_03_29_erdmost_nincskep

Elhozták a karácsony csodáját

22_03_29_erdmost_nincskep

Elhozták a karácsony csodáját

Az angyalkáknak köszönhetően 125 érdi gyermek élhette át a karácsony csodáját a szenteste előtt pár nappal a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol minden kívánságuk valóra válhatott, legalábbis azok közül, amit egy listán a Szociális Gondozó Központon keresztül a Jézuskának küldtek el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy arról korábban bővebben írtunk, Petrus Márta 2012-ben indította útjára a Jézuska Járatot, ami Orosháza, Szeged, Szigetszentmiklós és Üllő után idén Érdre is megérkezett. 125 gyermek karácsonyi kívánságait gyűjtötték össze a Szociális Gondozó Központ munkatársai, és adták aztán tovább a szervezőknek, akik feltették ezeket a Jézuska Járat weboldalára. Ezt követően az angyalkákon volt a sor: ki-ki válasszon magának olyan kívánságot  a listáról, amit teljesíteni tud. Végül csütörtökön délután a Szepes Gyula Művelődési Központ színháztermében mindenki átvehette várva várt karácsonyi ajándékát hol magától az angyalkájától, aki a kívánságot valóra váltotta, hol a szervezőktől, akik maguk is földre szállt angyalként őrködtek az egész ügy sikere fölött. Sőt, dr. Csőzik László, a program fővédnöke is segédkezett az ajándékok szétosztásában, kellett is, hiszen nem egyszer a csomagok nagyobbnak bizonyultak a megajándékozottnál.

A polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy Érdre is elhozták a Jézuska Járatot, és reményét fejezte ki, hogy jövőre is folytatódik majd az akció, és  akkor is valóra válhatnak a gyermekek álmai. Ezek között különben itt, Érden, viszonylag kevésen kértek okos kütyüt, ahogy azt már az ötletgazda és főszervező Petrus Mártától megtudom. A legtöbb gyerek babákra, legókra vágyott. Márti azt is elárulja, személyes kedvence a Csodák Palotájába szóló belépőjegy, illetve mozijegyek iránti óhaj volt.

A csütörtöki átadó ünnepségbe az angyalkák mellett az érdi anyukák is  beletették szívüket-lelküket: a Kisfenyves Tagóvoda Nyuszi csoportjának szüleiből álló kamarazenekar adott elő jó néhány közismert magyar és angol karácsonyi dalt. A délután csúcspontja azonban kétségkívül az ajándékok átadása volt, ami pontosan 125 gyerek és szülei arcára varázsolt akkora mosolyt, hogy az még az angyalkák számára is felemelő érzés lehetett.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email