22_03_29_erdmost_nincskep

Kis ho-ho-horgászok a Telekiben

22_03_29_erdmost_nincskep

Kis ho-ho-horgászok a Telekiben

Szombaton délelőtt a Teleki Sámuel Általános Iskola 2. osztályosai ismerkedhettek játékos feladatok formájában a halászattal és a haltenyésztéssel egy pályaorientációs nap keretében, az Érd és Környéke Horgászegyesület jóvoltából.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Berényi Andrásné Zsóka nemcsak a Teleki pedagógusa, de lelkes horgász és az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke is, épp ezért nem csoda, hogy kollégái felkérték, meséljen egy kicsit a 2.a és b. osztály tanulóinak a halászat és haltenyésztés mesterségéről a pályaorientációs napon.

Az egyesület Emma utcai irodájában szombaton délelőtt a telekisek megtudhatták, mi a különbség a horgászat és a halászat között, megismerkedhettek egy tucat halfajtával, és hallhattak a haltenyésztés fontosságáról is. Mindezt persze játékos formában: kép- és szókirakóval, színezéssel, kvízzel. Az egyik diák, Gábor, aki el szokta kísérni időnként édesapját horgászni, előnyben volt a feladatok megoldásakor, hiszen látott testközelből, sőt, fogott a kezében is halat már korábban.

Zsóka azt meséli a foglalkozás után, fontos az is, hogy tudják a gyerekek, hogyan működik egy halnevelde, hogyan lehet védeni a halakat. Az akció elsődleges célja az volt, ahogy azt az egyesület elnöke hangsúlyozza, hogy beidegződjön a gyerekekben a természet szeretete és annak megóvásának fontossága, ezzel pedig a környezettudatos szemlélet. 

Az elnök és pedagógus azt is hozzáteszi nevetve, hogy ma már nem számít ritkaságnak, ha nő ragad horgászbotot, és ül csónakba, sőt, az egyesületben is körülbelül fele-fele arányban vannak jelen a két nem képviselői.

– Én sem gondoltam annak idején, amikor a férjem először elhívott horgászni, hogy ennyire megszeretem ezt az egészet, de ahogy az ember  ott ül a parton, és nézelődik, felfedez olyan dolgokat a természetben, ami mellett a legtöbben mindig csak elmegyünk. Ez az egyik legjobb kikapcsolódás, mert valóban semmi másra nem kell figyelni, csak a természetre. Közben ott van az is, hogy a horgászközösség egy igazi jó kis csapat, jókat beszélgetünk ilyenkor – vallott a horgászat iránti szenvedélyéről Berényi Andrásné.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email