22_03_29_erdmost_nincskep

Hetvenezer érdi közös érdeke számít

22_03_29_erdmost_nincskep

Hetvenezer érdi közös érdeke számít

A választás eredményéről és a további városépítési feladatokról is beszélt T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke az ÉrdTV Párbeszéd című műsorában. Mint mondta, a cél az, hogy 70 ezer érdi lakos érdekeit képviseljék és ebben, immár ellenzékiként, az együttműködésre kell törekedniük.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke az Érd TV műsorában értékelte a választás eredményét, mint mondta, bízott abban, hogy csapata folytathatja a megkezdett munkát.

– Az érdiek másképp döntöttek, tudomásul kell venni, tudomásul is vesszük. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy van a polgármesteri és a képviselői esküben is egy rövid mondatrész, amely arról szól, hogy mindenben Érd Megyei Jogú Város javát fogom szolgálni. Ezt az esküt mi letettük, én már sokadjára, és továbbra is Érd javát fogjuk szolgálni avval a munkával, amit elvégzünk a későbbiekben – fogalmazott a volt polgármester, aki immár hetedik ciklusát kezdi meg a képviselő-testületben. Hozzátette: az együttműködésre szükség van ahhoz, hogy Érd valóban egy virágzó kertvárossá válhasson.

– Ennek az alapjait mi leraktuk, nagyon sok pénzt hagytunk itt a jelenlegi vezetésnek, remélem, hogy hathatósan fogják felhasználni ezeket a milliárdokat. A célok, amiket megfogalmaztunk az elmúlt 13 évben, továbbra is követhetők, elérendők. A mi feladatunk most az, hogy minden, ami jó az érdieknek, azt támogassuk, és természetesen felemeljük a szavunkat, ha úgy gondoljuk, hogy valami a város, a közösség érdekét sérti – tette hozzá.

– Mi nem fogjuk azt a gyakorlatot képviselni, hogy csak azért, mert kisebbségben vagyunk, egy költségvetést ne fogadjunk el. Ha az a költségvetés jó, megalapozott, akkor mi azt el fogjuk fogadni. Nem fogjuk azt a gyakorlatot folytatni, hogy személyi kérdésekben mindig a kisebbség különvéleményét akarjuk hangsúlyozni, ha az a személyi döntés előre viszi a várost, akkor azt is támogatni tudjuk. Itt minden tekintetben ennek a 70 ezer embernek a közös érdeke számít – hangsúlyozta T. Mészáros András.

Mint azt elmondta, céljuk a beruházások megvalósulásának felügyelése, az, hogy az ipari park elkészülhessen és a város több adóbevételhez juthasson és bevétele növekedhessen. A másik fontos, már megfogalmazott cél, hogy a közműszolgáltatók valóban a város rendelkezésére tudjanak állni. A víz és a csatorna esetében a Modern Városok program keretében egy mintegy 3 milliárdos forrást még meg kell szerezni és át
kell úgy alakítani a vízellátást, hogy ne csak Budapestről, hanem két irányból legyen meg a betáplálás. – Hosszú távú stratégiai terv, hogy az ercsi vízbázisra rákössük a várost, így a kétirányú betáplálás jóval nagyobb biztonságot tudna nyújtani – emelte ki. A volt polgármester arról is beszélt, hogy nagyon fontos kezelni a város növekvő lélekszámát. Mint mondta, figyelembe kell venni, hogy milyen igények vannak az építkezésre és a helyi szabályozásban is követni kell a tendenciákat.

– A későbbiekben a rengeteg osztatlan tulajdonban álló telek rengetek jogi, pénzügyi, szociális problémát is okozhat. Mi már elkezdtük a jogszabály-módosítás megfogalmazását, elküldtük a Minisztériumban azokra a helyekre, ahol az országos törvények módosítása is elvárható. Nagyon remélem, hogy ezt is folytatja a mostani vezetés – mondta el T. Mészáros András. Az Érd TV műsorában arról is szó esett, hogy meg
kell szerezni a forrást a 300 kilométer földút leaszfaltozására, amelyre szintén elkészült már az előterjesztés. Illetve a költségvetésről is kifejtette véleményét a volt polgármester.

– Én aláírtam egy átadásátvételi jegyzőkönyvet, amelyben kiderült, hogy mindaz a pénz, amit az idei évben még ki kell fizetni, az rendelkezésre áll. Pont a választásokat megelőző pénteken érkezett meg még 700 millió forint a kormánytól, amely bőségesen elegendő a 2019-es kötelezettségek teljesítésére. Az, hogy 1,2 milliárd hiányról beszélnek, az azt gondolom, a hozzá nem értésnek a bizonyítéka. Az elmúlt 13 évben olyan probléma, hogy csődközelben, pénzhiányban szenvedett volna a város, nem volt. Ha jól fogalmazzuk meg a célokat, akkor ez a továbbiakban sem tud előfordulni. Nem láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg annak az okát, hogy azért, mert baloldali lett a vezetés, ezt ne tudnák tartani – fogalmazott T. Mészáros András.

A fővárostól való elkülönülésre, a pénzügyi önállósodási törekvésre, amit Csőzik László polgármester megfogalmazott, úgy reagált, hogy mindezt óvatosan, egyensúlyozott módon szabad csak elmozdítani a továbbiakban, hiszen a város nincs még olyan állapotban, hogy teljesen önállóvá váljon. A jövőt illetően elmondta, hogy ha most kérdezik, akkor azt válaszolja, indul a 2024-es választáson, ám, mint mondta, addig még 5 év hátravan és sok minden befolyásolhatja ezt a döntést.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email