22_03_29_erdmost_nincskep

Nem lesz idén téli túlélési pont

22_03_29_erdmost_nincskep

Nem lesz idén téli túlélési pont

Melegétel-osztás, tüzelőtámogatás, vörös kód – többek közt ezek a témák merültek fel a múlt csütörtöki krízismegbeszélésen. Elhangzott: idén nem tudnak egész télre kialakítani túlélési pontot a hajléktalanszállón, csak a vörös riasztás időszakában, mivel a törvényi szabályozás ezt teszi lehetővé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár az idő inkább nyárra hajaz, hamarosan megkezdődik a téli krízisidőszak, amikor fokozottan oda kell figyelni az utcán, illetve a rejtett hajléktalanságban, azaz rossz otthoni körülmények közt élő emberekre. A hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek múlt csütörtöki értekezletükön áttekintették az előttük álló és a már elvégzett téli teendőket, illetve a törvényi változásokból adódó feladatokat, lehetőségeket.

Stehlik Krisztián, a Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátó Központjának vezetője elmondta: a legnagyobb változást az jelenti, hogy ezen a télen nem működtethetnek túlélési pontot.

– Szerettük volna ezt megtartani, sőt, bővíteni, de – mint azt egy kormányhivatali ellenőrzés feltárta – a hatályos jogszabályok csak a vörös riasztás időtartamára teszik lehetővé e túlélési pont működtetését. Így, bár az önkormányzattal együtt mindent megtettünk azért, hogy a túlélési pont minden téli napon nyitva tartson, erre nem kaptunk engedélyt – mondta az egységvezető.

A túlélési pont arra nyújtott lehetőséget, hogy a fedél nélkül vagy nagyon rossz körülmények közt élők éjjelre meleg helyre húzódhassanak – akkor is, ha a szálló és az éjjeli menedékhely telt házzal üzemelt és akkor is, ha a betérőknek nem volt bőrgyógyászati, illetve tüdőszűrő igazolásuk.

– Nagyon népszerű volt ez a szolgáltatásunk, átlagosan éjszakánként tíz-tizenöt ember vette igénybe. Ha egész télen nem is működtethetjük, vörös riasztás idején természetesen ismét megnyitjuk a túlélési pontot – tette hozzá Stehlik Krisztián. Ezt a riasztást extrém hideg idő esetén rendelik el, és az eljárásrend az, hogy hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt. Érden erre nem volt szükség, mivel a hajléktalanellátó ezt a lehetőséget a túlélési pont kialakításával biztosítani tudta – és nem is csak a riasztás idején, hanem egész télen. Most viszont nem tudnak több embert fogadni, hiszen a Fehérvéri úti részleg jelenleg telt házzal üzemel.

Az éjjeli menedékhelyen huszonhárman, a női szállón tízen, a férfiszállón tizenketten laknak. Így Százhalombattára, illetve egy budapesti szállóra tudják irányítani az éjszakai menedéket kérőket (ezzel a lehetőséggel az érdiek nagyon ritkán szoktak élni). Mindkét helyen feltétel a bőrgyógyászati és tüdőszűrő igazolás.

A nappali melegedő – ami már szombaton és vasárnap is nyitva tart – 35 főt tud fogadni. Itt ebédet is kapnak a betérők. Folyamatos telt ház van, a hétvégét kivéve. A Szociális Gondozó Központ azokat is segíti, akik az otthonukban élnek, de nagyon rossz körülmények között. Idén is igényelhető az önkormányzatnál a tüzelőtámogatás, ami pedig az élelmiszert illeti, adományokból származó pékárut, zöldségeket tartalmazó csomagothétfőn, szerdán és pénteken a hajléktalanellátónál, az utcai ügyfélfogadás idején osztanak, míg kedden és csütörtökön a Családsegítő Szolgálatnál kaphatják meg az élelmiszert a rászorulók. (A jogosultságot igazolni nem kell, mindenki kap, aki eljön az ételért.)

A szállón kríziscsomagot is osztanak (ez konzerveket, száraz élelmiszert tartalmaz). Vannak olyanok is, akik nem tudnak elmenni sem az ennivalóért, sem azért, hogy egyéb módon segítséget kérjenek. Az utcai szociális munkások nemcsak az utcán lévő hajléktalanokat látogatják, hanem a nagyon rossz körülmények közt élőkhöz is eljárnak, és segítik őket az ügyintézésben is. Gyógyszer, kötszer mindig akad a járműben, és meleg tea is.

– Természetesen törekszünk arra, hogy mindenkit be tudjunk juttatni vala mifajta szociális ellátásba. Célunk, hogy ezen emberek életét, testi épségét úgy óvjuk meg, hogy az az emberi méltóságuknak is megfeleljen – hangsúlyozta Stehlik Krisztián, hozzátéve: sajnos, kötelezni senkit nem lehet arra, hogy elfogadja a segítséget, és igénybe vegye valamelyik szállót.

Az értekezleten elhangzott, hogy a téli vasárnaponkénti ételosztás – amit évről évre az egyházak egyre szélesebb és szorosabb összefogásával rendeznek, és az utóbbi években már nemcsak decemberben, hanem a tavasz érkezéséig – még szervezés alatt áll; az önkormányzat az adventi négy vasárnapi ételosztást fenn kívánja tartani, a többi alkalom pedig még szervezés alatt áll.

Krízistelefonszámok

Hajléktalanszálló (0–24 h):  06-20-336-8773

Utcai szociális munkás (napközben):  06-20-576-9021

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email