22_03_29_erdmost_nincskep

Kicsiből is lehet nagyot és színeset alkotni

22_03_29_erdmost_nincskep

Kicsiből is lehet nagyot és színeset alkotni

Nem pihentek vasárnap a Bolyai alsó tagozatos diákjainak szülei. Nem (csak) a leckét kérdezték ki porontyaiktól, hanem játékokat festettek fel az Alsó utcai épület udvarára. Adott volt minden: a jó idő, a betonfesték, saját kreativitásuk és lelkesedésük, na meg az iskola vezetésének támogatása.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vasárnap reggel kezdődtek a munkálatok az iskolaudvaron, amikor meglátogattam a lázasan dolgozó szülőket, már jó néhány játék kezdett alakot ölteni a placcon. Bira-Erdő Enikő, az ötletgazda és fő szervező nagy lelkesedéssel meséli, hogy amikor két éve elkezdett idejárni a gyermeke, beindult a fantáziája, milyen jó lenne apró szépítéssel kedvesebbé, szerethetőbbé tenni ennek a 110 éves épületnek az udvarát.

– Az ide járó alsósok mindennapjaik nagy részét ebben a közegben töltik. Arra gondoltam, legyen ez minél hangulatosabb, barátságosabb, miközben ezek a játékok arra is alkalmasak, hogy fejlesszék és inspirálják a kicsiket. Ma már egyre inkább tudományosan is bizonyított, mennyire meghatároz bennünket a minket körülölelő tér. Faldíszítésben volt már otthoni tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, így először csak az iskola udvarán álló kazánházra gondoltam néhány virágot festeni. Ez az ötlet támogatásra talált mind az iskola részéről (akik állták a festék árát), mind a szülőtársak részéről. Így borult virágba egy tavalyi, meleg őszi napon a kazánház és ezen felbuzdulva, tavasszal és nyáron aztán a tornateremnek helyet adó faház is, akkor már három osztály szüleinek és gyermekeinek közreműködésével – árulta el Enikő.

Az alkotás pedig újból ihletet szült: a közös festegetések során Enikőben és szülőtársaiban felmerült, hogy milyen jó lenne ezt folytatni, és az Érdligeti Általános Iskola példáját követve, az aszfaltra is lehetne játékokat festeni.

– Az ötletet sok-sok tervezés, internetről inspirálódás követte, így született meg ez a mostani projekt is. Olyan akadálypályát terveztünk, ami az első-másodikos korosztály számára fontos mozgásokat gyakoroltatja (tyúklépés, békaugrás, oldalazó lépés, egyensúlyozás, ugrálás, útvesztő, medvejárás), de emellett olyan további játékok is színesítik majd a tanulók szabadban töltött idejét, mint az ugróiskola, körjáték, tükör játék, sakktábla.

Az iskola vezetősége természetesen egyből a szülők és az ötlet mellé állt, és biztosította a projekthez szükséges anyagiakat. Amikor kedden visszatértem az udvarra, a gyerekek már birtokba vették a játékokat, és elégedett mosollyal az arcukon próbálgattak ugrálni előre-hátra, oldalra, az egyik játék mellé festett nyilaknak megfelelően.

– Egyrészt játékosan megmozgatja a gyerekeket a szünetek alatt, de a testnevelési órákat is kiegészítheti. Ezek olyan ötletes játékok, hogy fejlesztik a ritmusérzéküket, az ügyességüket, azt, hogy hogyan tudnak közösségben játszani. Csak köszönetet tudunk mondani a szülőknek amiért tavaly a kazánház és a tornaterem külső falát is megszépítették, most pedig az udvart. Erre nálunk már ezer éve nem volt példa – mondta Gál Tünde, az alsó tagozat igazgatóhelyettese, miközben csillogó szemekkel nézte, ahogy játszanak a gyerekek az udvaron.

Enikő is köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett az alsósok környezetének szépítésén, illetve hogy a gyerekek kicsit tartalmasabban tudják eltölteni a szüneteiket az udvaron:

– A festegetések során, azon túl, hogy igazi közösség épült (hiszen milyen jó, együtt alkotva még inkább megismerni egymást- főleg ez első osztályban, amikor még mindenki idegen), a gyerekek is kivették részüket tavaly a virágok, most pedig a játékok tervezésében, és aztán büszkék voltak saját és szüleik alkotásaira. Ez a projekt tudatosabbá tette őket, sajátjuknak érzik és jobban is vigyáznak az udvarra. A gyermekek arcán lévő öröm pedig, amikor birtokukba vették az új játékokat, a megújult udvart, mindent megér! Nagyon hálás vagyok azért, hogy az iskolaszépítés így megvalósulhatott, hogy ilyen támogató közeg vett körül. Köszönöm a lelkes szülőtársaknak, akik részt vettek a festésben, a többieknek, akik ötlettel, biztatással, süti és tea hozásával vagy akár az eseményről való képes híradással segítettek minket, a gyerekeknek és a testvéreknek, akik terveikkel, vagy akár saját kezűleg vettek részt a szépítésben, nyugdíjas tanítónő édesanyámnak, akivel megterveztük a játékokat, a családoknak, akik lehetővé tették, hogy erre összpontosítsunk és időt biztosítottak hozzá, az új elsősök szüleinek, akiknek tovább adhatjuk a stafétát, az iskolavezetésnek és a tanári karnak külön köszönöm, hogy anyagilag támogatott, bizalmat, szabad kezet adott, örömmel együttműködött velünk, és kedves gesztusként a festegető gyermekeknek igazgatói dicsérettel, a szülőknek pedig oklevéllel köszönte meg a segítséget, a takarítóknak, hogy szabadidejükben is jöttek és nyitották a kaput, az érdligetis szülőknek az ötletet és tapasztalatcserét, a festékboltnak a kedves hozzáállását és hogy tanáccsal segítették, hogy minél tartósabb legyen a végeredmény.

A történetnek itt tehát még nincs vége: hiszen a szülők vasárnapra tervezik, hogy színt varázsoljanak az iskola belsejébe is, ahol az emeletre felvezető lépcsőket fogják ellátni pozitív, megerősítő mondatok felfestésével. 

– A tanulság az, hogy csinálni kell, elkezdeni – ha az ember egy jó ügy (szép iskolakörnyezet teremtése) mellé áll, mindig talál hozzá társakat, támogató közeget és hogy kis költségből is lehet nagyot alkotni, a környezetünket széppé tenni, csak ügyes kezek és lelkes közösség szükséges hozzá. Reméljük, mások is kedvet kapnak és követik az érdligetisek és a bolyaisok példáját, milyen nagyszerű lenne, ha ez egy mozgalommá nőné ki magát – tette hozzá Enikő.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email